SZENZÁCIÓS KITTENBERGER LEVELEK A BRITISH MUSEUMBÓL
Schwarzmayer Christian kutató munkájának köszönhetően igen értékes Kittenberger levelek kerültek elő a londoni British Museumból. A négy levél, melyek közül kettő a második, azaz a danakil földi expedíciója előtt, egy az utazás során és egy az 1913-as negyedik útját megelőzően német nyelven íródott, páratlan információkat tartalmaznak Kittenberger terveiről és szándékairól.

1906.07.22

Mélyen tisztelt Igazgató úr!

Az itteni igazgató Madarász Gyula úr bátorítására engedje meg, hogy néhány sorban felvilágosítást adjak magamról. Nemrég három és fél évig tartózkodtam Német-Kelet-Afrikában, most pedig le szeretnék vizsgázni és a következő télen Eritreában állattani főként ornitológia példányokat gyűjteni. Mint Eritreának kiválóan ismerő madár faunáját megkérem a mélyen tisztelt Igazgató urat adja tudtomra milyen fajokat az ország melyik részén lenne érdemes gyűjteni. Azonban arra is meg szeretném kérni, hogy legyen szíves közölni velem milyen olvasmányok találhatok Eritrea emlős és madár világáról. Sokszor bocsánatot kérek, hogy így ismeretlenként, de egy fiatal ember ambíciójával a mélyen tisztet Igazgató úrnak az idejét rabolom.

Az Önt tisztelő

K.Kittenberger                                  

(fordította: Schwarzmayer Christian)

Első kérdésünk természetesen az volt, hogy Kittenberger miért németül írta a leveleket. Iván Zsuzsa nagyszerű segítségével hamar megtaláltuk az okot. Kittenberger 1913-as leveléből kiderül, hogy Ugandai útjához Rothschild (Lionel Walter Rothschild) adja az ajánlólevelet, melyből következik, hogy Kittenberger Rothschilddal kapcsolatban áll. Lionel Walter Rothschild hozza létre 1892-ben a Tring magánmúzeumot, mely azóta is a legnagyobb magán természettudományi gyűjtemény, amelyet valaha összeállítottak.Walter tucatnyi gyűjtőt foglalkoztatott, akik az egész világon utaztak, hogy új példányokat hozzanak kiállításra és kutatásra, valamint élő állatokat tanulmányozásra és tenyésztésre.Kittenberger is szerződében állt vele. A Tring igazgatója Ernst Hartert ornitológus volt, aki Hamburgban , Németországban született. Lionel Walter Rothschild alkalmazta 1892 és 1929 között. Tehát Kittenberger neki írja a leveleket. Rothschilddal kötött szerződését követően ornitológiai gyűjtőmunkájához tőle kér segítséget.A levélből kiderül, hogy második afrikai útját eredetileg Eritreába tervezi. Későbbi leveléből tudjuk meg, hogy erről Hartert lebeszéli és az abesszíniai Danakil-földet ajánlja, amit Kittenberger elfogad. (folytatás)

Mit láttam én ott akkor?
Kelet-Afrika hatalmas erdőségei, a végtelen vadonságok, Kittenberger idejében sorra szülték a titokzatos, lidérces lényeket, melyek beleülnek elménk mély kamráiba, beférkőznek agyunk legbensőbb tekervényeibe. Magányunkban, elhagyatottságunkban törnek ránk és szinte látni véljük ahogy testet öltenekKittenberger írja: "az esőerdők és a nagy papiruszmocsarak még most is megőrizték titokzatosságukat. Ott még élhetnek és bizonyára élnek is nagyobb éjjeli állatok, melyek még felfedezésre várnak. Igy például Kenya szubogóiban nevezetesen Nandi erdőségeiben a bennszülöttek egy furcsa éjjeli állatról beszélnek..., melynek létezésében sok komoly kutató erősen hisz. Ez a titokzatos állat a "nandi medve", mely a bennszülöttek szerint... emberszabású majomhoz hasonlít."Lehetséges, hogy ilyen lények létezésében Kittenberger is hitt?

" Az erdei kunyhók magányában, a leseken és nagyon gyakran az álmatlan éjszakáimon azon gondolkozom, hogy milyen állattól származhatott az az egy-két éjjeli hang, melyeket afrikai kóborlásaim alatt egypárszor hallottam, de amelyeknek okozóit... sohasem tudtam megállapitani... 

Ngare-Dowashnál... egy röpke pillanatra láttam valamit,ami gyakran férkőzik emlékezetembe, és sokért nem adnám, ha biztosan megtudhatnám, hogy mit láttam én ott akkor..."

BARÁTOK KÖZÖTT I.
Kittenberger számára a TIRINA-CAMP remek lehetőséget adott a fogságban tartott különböző fajú állatok közötti kapcsolatok megfigyelésére. Az állatok esetében kötött "barátságok" a mesterséges, zárt környezeti körülmények hatására alakulnak ki.Szoros kapcsolatok különböző fajok között természetes környezetben is létrejönnek, de azok az egyazon élőhelyen együtt élő populációk szintjére korlátozódnak. A populációk közötti kapcsolatok a természetes együttélés velejárói és többnyire előnyt vagy hátrányt jelentenek a másik populáció egyedeivel szemben. Ezért mindenképpen elgondolkodtató, hogy zárt környezetben különböző fajokhoz tartozó egyedek között miért és mi alapján alakulnak ki szoros és önzetlen kapcsolatok.Kittenberger saját megfigyelései alapján több példát is felhoz erre, melyekből néhányat most megosztok Önökkel:"Harmadik afrikai kirándulásom során...sztyeppi állatkertemben az állatbarátságoknak sok kedves jelenetét láthattam, tapasztalhattam...a kis állatok gyorsan összebarátkoztak társukkal, annyira,hogy némelyik baráti pár elválaszthatatlanná vált. Legérdekesebb, mert a legszokatlanabb volt egy kis törpegazella-gida és egy még pelyhes koronásdaru barátsága.Ez a két teljesen különböző fajú állatcsöppség, hamar össze barátkozott, s el nem vált egymástól. Öröm volt elnézni játékiakat, hogy a kis gazellagida nekiszaladással, kos módra, megtámadta pihés barátját, amaz meg csőrével, szárnyával védte ki a játék támadást. Ha aztán ebbe beleuntak és a kis gazellagida leheveredett, akkor a kis daru csőrével kutatott kis barátja élősdijei után, mígnem ő is melléje kuporodott. Később mikor a koronásdaru növekedni kezdett, gyerekes esetlenséggel eljárta heverésző barátja körül a koronásdarvak délceg násztáncát...Egy másik törpegazella-gidám egy kis kecskegidával barátkozott össze. Ezek is nap-nap után páros viaskodást játszottak, s ha a kecskegida két hátsó lábára állva "bakolt", a gazella kos módjára hátrálva és hirtelen előretörve válaszolt a támadásra.Vadonsági állatkertemben egyébként a mulatságos külsejű gnúborjak voltak a legjátékosabbak. Természetes, hogy ők is választottak maguknak barátokat a másfajta antilopok köréből. Az egyik gnúborjúnak például egy nagyon bizalmatlan természetű tehénantilop-borjú lett a barátja. Ez az ifjú tehénantilop legelés közben meg-meglépett, s nem akart semmiképp visszamenni a karámba. Ilyenkor odaengedtük hozzá barátját. a gnúborjút, és együtt a két jó barátot most már vissza tudtuk csalogatni a helyükre"A zárt környezetben élő különböző fajhoz tartozó egyedek közötti kapcsolatok vizsgálata az etológia igen érdekes, bár kevésbé kutatott területe.

"A hosszú, feszült figyelés kimerített. Úgy, félig nyitott szemmel álmodom. Kaleidoszkópszerűen jelennek meg képzeletemben csavargó életem emlékei, lelki, testikínokkal teljes órák és kedves percek...
Hideg fuvallat száll az éjjeli vadonon át. Megborzongok tőle, és lelkemre is ránehezedik valami különös érzés, amely arra késztet, hogy arrafelé nézzek, amerre a Göncölszekér csillagainak kellene ragyogniuk. És száll a képzelet messze-messze, tengereken túlra, hazafelé...
Végre! Megszólalt hát mégis az afrikai pusztaságok éjjeleinek legfenségesebb koncertje, az oroszlánordítás! Messziről, a Ruvána mellől hozza a szellő ezeket a hatalmas hangokat. Csak a hosszúra nyújtott, mennydörgő előrészét hallom tisztán, a lassan elhaló, halk, végső akkordokat már csak képzeletben.
Mintha magyar beszédet hallanék, úgy hat rám egy lángbagoly rikoltása. A fantázia szívesen csalja elő azt, amit óhajtunk.
Időközben teljesen beborul, lassan csepegve megered az eső. Behúzódom esőgalléromba - a moszkitókat is elverte az eső -, és én is lassan elbóbiskolok..."

no comment

EGY KÉSZÜLŐ KÖNYV ELSŐ LAPJAIN

Széna szagú fűkunyhójának apró résein, ezer vékony kis sugárral világít kifelé a petróleumlámpa fénye. Az emberek sem hangosak már, nyugodni készül a tábor. Csak a tüzek égnek még rendületlenül, fények és árnyak kusza harmóniáját varázsolva a kis építmények közé. Távolból, a Tirina túloldaláról alig hallhatóan megszólal egy oroszlán s a táborban már fordul is a pálca, hogy mutassa merre kell indulni a holnapi vadászathoz.Bent a kunyhóban Kálmán egy szétnyitható tábori ágyon ül behunyt szemekkel az álom és ébrenlét határán reszkető gondolatok keserű útvesztőiben. Hirtelen felkapja fejét és a kis asztalra készített vékony füzetre szegezi tekintetét. Ez az ő kopott, egér rágott naplója. Üres, még nagyon üres. Mit kell majd vajon beleírnia? Mennyi jót és rosszat, keserűséget és örömöt, sikert és sikertelenséget. Vajon mily terheket fog hordozni ez a kis füzetecske. Fél tőle, fél a kudarctól, attól, hogy nem tudja majd teljesíteni vállalt kötelezettségét. Ennek alig látható, apró foszlányai már ott lebegnek körülötte, néha megvillannak majd eltűnnek, sötét foltokat hagyva Kálmán jövőt firtató képzelgésein. Mit kívánjon az elkövetkezendő időszakra, mi az, ami csak tőle és senki mástól nem függ valami, ami csak rajta és csakis rajta múlik? Tudja ezt ő nagyon, hiszen eddigi életét mindig ehhez igazította. Mit is kívánhatna magának tehát, mint gyorsaságot és erős elhatározást, ott hol tenni érdemes és cselekedni kell. És még valamit, ami ily körülmények között igen nehezére esik, hogy uralkodni tudjon a könnyen föl-fölháborodó indulatain.Percekig nézi így a naplót. Majd lassan felkel az ágyról és megáll az asztal előtt. Tétova mozdulatokkal nyúl a füzet felé. Nem veszi kézbe, csak úgy az asztalon fekve lapozgat bele, mereven nézi az ujjai között ropogva sodródó üres lapokat. Sokáig támasztja így az asztalt, mint aki nem igazán tudja, mi következzék ez után. Fél pillantás az asztal sarkán tárolt tintásüvegre és már tudja, érzi most írnia kell. Kiírni magából a sok keserűséget, a honvágy kínzó érintését, a mindennapok baját, az egyedüllét szorító szíjait, az asszonyi ölelés vérforraló izgalmát és azt a kevés jót is, mely hánya vetett életének jelen pillanatait kíséri.Megfontolva ül az asztal elé, fejében már ott kavarognak az írás örökkévalóságába tartó gondolatok. Kezébe fogja a tollat, közelebb húzza a tintás üveget. Először lassan majd egyre gyorsuló tempóban sorjáznak egymás után a jellegzetes betűk, szavakká majd mondatokká formálva a lélekmély gondolatokat, érzéseket és benyomásokat vagy egyszerűen a nap folyamán megélt történéseket._______Későre jár. Az őrtálló tüzek is mind hamuvá lettek már, csupán néhány apró láng sóhajtozik még az üszkös gallyakon. A Ruvána felől halálszagot hord a szél.A vibráló indulatok lecsengőben vannak, csak az a nyomott keserűség, makacs tehetetlenség kínzó érzése maradt meg benne még hosszú ideig. Még vár egy kicsit, hogy a tinta megszáradjon, majd becsukja naplóját, saját gyóntató székét. Aludni kell, holnap megint nap lesz, de mit hoz majd az? Most ezzel nem is akar foglalkozni. Amri ya mungu - ahogy a sors akarja.Erőtlenül fújja el a lámpa hordozta kis lángocskát. Egyszerre sötétbe borul a kunyhó, és Kálmán szívében sötétségbe borul az egész Ruvána-sztyeppe is. De holnap új nap jön...________Alszik a tábor és alszik a fűkunyhó is. A moszkító háló fátylának árnya ridegen telepszik Kálmán arcára. Mintha a lét és a halál szűk mezsgyéjén járna éppen. Odébb az asztalon vakító fénycsíkot húz a hold. Rávetül a naplóra is, mely egészen különös módon nyitva van. Lehetetlen, hogy Kálmán hagyta volna így, ő tudja mi a rend. A hold arany fényében egyre láthatóbbá válnak a nyitott oldalak. Az üres lapok, hosszan sorjázó betűkkel, betűkből álló szavakkal, szavakból álló mondatokkal és mondatokból álló történetekkel vannak tele. A napló készen áll, bízva benne, hogy tíz, húsz vagy százévnyi hallgatás után az utókornak újra elmesélheti e hétpróbás ember búját, baját, örömét és vigalmait, nagyszerűségét és csapni való modorát, becsületességét, meggondolatlanságait, kudarcait, sikereit, halálait és túléléseit...

MEGHÖKKENTŐ ÚJ INFORMÁCIÓ KITTENBERGERTŐL
Egy birtokomba került 1921 júniusi önéletrajzában Kittenberger több olyan információt is közöl, melyek bizonyos életrajzi eseményeket új fényben engednek megvilágítani. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír egy igen meglepő adat, mely első afrikai útjának kezdeti időszakára vonatkozik. Amit erről az időszakról eddig tudtunk: Kittenberger Damaszkin Arzén társaságába megérkezik Afrikába. Mombasából az Uganda Vasúton Voiba utaznak, ahol Kittenberger megkapja a maláriát. Innen gyalogosan ill. szekereken teszik meg a Moshiig vezető mintegy 140 km-es utat. Moshiban a katonai bómában kapnak gyógykezelést. Damaszkin eredeti tervüknek megfelelően rövidesen tovább utazik Afrika belseje felé. Kittenbergernek még hosszú idő kell a teljes felépülésig, így ő nem tart Damaszkinnal...Eddig a jól ismert történet. Ezzel szemben az említett "Curriculum vitaeben" a következőket írja:"Mombasza-ban Bornemissza báró ellátott a legszükségesebb útmutatásokkal, s azután egyedül - néhány feketével - elmentem a Kilimandzsáró vidékére" Egyedül, néhány feketével. E bejegyzésnek természetesen nem lehet célja, hogy ezt a történelmi anomáliát itt és most megoldja. Ehhez igen alaposan körbe kell járni a témát, megismerni a körülményeket és az erre az eseményre vonatkozó irodalmat.Ez utóbbiról alapvetően a következőket tudjuk: Kittenberger a megérkezését követő időszakról sem első könyvében sem - eddig előkerült - leveleiben nem ír. Amit az utazásról tudunk azt kizárólag Fekete I. életrajzi regényéből ismerjük, ki ezt az időszakot Damaszkin A maszáj fennsíkon című könyve alapján írta meg Ennyit röviden. Messzemenő következtetéseket még közel sem vonhatunk le. Ehhez sokkal több adatra és információra van szükség.

ELŐBB A KARMA, AZTÁN A BŐRE
1910. november 23.Gnú fogás lett volna a mai program. Tirinát követtem, fönt a Ruvánába torkolás alatt. Gondolataimba merülve ballagok, mikor Buphaga csirregés riasztott meg. Gondolám talán a képzeletem csapongott, hogy rhino van a közelben.Sindánó a másik parton ment át nyomot nézni, magam meg a partmentét követtem és kutattam át. Időközben megjött Biluszuhu és jelenti, hogy Sindánó egy nőstény oroszlánt látott inni, ami aztán eltűnt a sűrűben. Meghajtattam a sűrűt, magam meg a túlsó parton álltam fel. Állásomnál semmi fedezet nem volt, késemmel egy-két mimózagallyat vágtam le és ezt tettem magam elé. Most az egyszer késem is mellettem hevert; hiába öregszünk! - a kilátás igen bizonytalan, kicsi a távolság és semmi fedezet. De a puska szólt; utána hosszú morgás, majd újra észreveszem egy pillanatra, s aztán csend csak az embereim üvöltnek jobban, mint annak előtte.Kiszólítottam embereimet a sűrűből - persze nagy kerülővel. Mikor hozzám érnek a marha Bilaszuhu az oroszlánt megpillantva ordít "huju, huju"! Erre nagy morgással megint eltűnt. Majd pár pillanat múlva újra felénk mordult - már azt hittem, hogy támadni fog - de látom ám, hogy a magas fűben fölbukik. Találomra lőttem, de a mérges morgás újra jelezte a találatot. Aztán egy kissé visszavonultam. Vagy ½ óra múlva újra odamentünk. Arra számítottunk, hogy ahol összeesett ott is maradt. Meghagytam embereimnek, hogy bombázzák kövekkel ezt a helyet. Innen azonban vagy 20 lépéssel odébb hallatszott a mérges morgás. Végre Marémi egy fáról megpillantotta a sebzettet. Én is fölkapaszkodtam, rá is lőttem, de mivel orrát láttam csak, célzásról alig lehetett szó. Golyóm talált mert az oroszlán dühös morgással elugrott. A sűrű azonban útját állta. Ott egy darabig tépte, rágta a bozótot, hányt, majd keserves nyivákoló bőgéssel kimúlt. Embereim dzsungelkéssel vájták ki a bozótból! Vén nőstény, gyomra tele volt egy jimela maradványaival. Valószínűleg ezért nem támadt, no meg azért sem, mert az első lába el volt törve Az első lövés válli részen hatolt be, eltörte a felkarcsontot, behatolt a mellkasba. Szóval feltétlenül halálos volt. A második a gyomrot fúrta át. A fáról leadott lövés célt tévesztett.Najsebva azt újságolta, hogy ez az az oroszlán, amelyik pár napja egyik körmét a csapdában hagyta! Najsebva különben rém csacsi, most sem jött teljes számú emberrel. Azok sem igazán tetszenek; szörnyen elegánsak.
(Kittenberger a karom csapdába hagyásának esetét naplójában nem említi)

A KIS ZSIRÁF 

Törölnöm kellett reggeli bejegyzésemet, mert most találtam rá naplójának ide vonatkozó részére:Eszeint a kis zsiráfbikát 1911. július 8.-án fogják be emberei. Korát nem említi, de azt írja, hogy nagyon korán lett befogva. Azt nem ismerem, hogy a képre írt információk milyen körülmények között kerültek rá, de valószínűleg, csak jóval később így feltételezem, hogy nem emlékezett a pontos dátumra, vagy 2 hetet akart írni a nap helyett, az jobban közelítene. Sajnos, bárhogy próbálkozott ezt a kis állatot nem tudta felnevelni. Általános probléma volt, hogy a zebuk teje nem volt megfelelő a nagyon fiatal állatok táplálására. Augusztus 5.-én pusztult el.

"EGY HELYETT KETTŐ" - ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

A többször felrakott képre vonatkozó leírást megtaláltam naplójában:

(Kittenberger leírásának értékét növeli a zebrák viselkedésre vonatkozó megfigyelése is)

1911. november 13,

"...Zebrafogás lett volna az azutáni program. Nehezen egy csikós kancát lőttem. Mivel a ménes zebrái folyamatosan takarásban tartották, kíséretet is meg kellett ritkítanom, de a csikót így sem bírtuk elfogni. Mikor a hurok háló felállításába kezdtünk a csikó panaszos nyerítésére ott termett egy-két zebracsődör s a kis állatot magukhoz szólították. Ezeket követve, egy vízgödrös helyen egy nőstény oroszlánt pillantottam meg, amint a nyerítő zebrákat szemlélte, majd követni kezdte azokat. Én is utánuk. Észrevétlenül mintegy 200 lépésre húzódtam hozzá, innen kapott tőlem egy golyót. Szépen jelezte a lövést, s aztán hatalmas ugrásokkal beváltott a sűrűbe. A beváltás helyére érve vérnyomot nem találtunk. Alaposan körbejártuk a bozótot. Oroszlánom a sűrűben volt. Embereimet felküldtem a fákra s meghagytam nekik, hogy ordítozzanak és dobáljanak a sűrűbe. Én a túlsó oldalon egy kicsi bokor mellett vettem állást.

Egy-két dobás után oroszlánmorgás, embereim ordítoztak, s én egy oroszlánt láttam egy pillanatra megvillanni a vizesgödrök mentében. Majd súlyos dübörgés, s egyenesen felém tart egy hatalmas nőstény oroszlán. Fejét vettem célba, de látom, hogy kb. 3 lépésnyire elront mellettem, hagytam egy kissé, s aztán rézsút egy golyót küldtem vállapjába. Másodikra már nem is lett volna szükség.

Pompás nőstény volt. Miután alaposan megnéztem, feltűnt, hogy nem találom a régi lövésemet. Tehát újból átkutattuk a bozótot, hol Egyik emberem azonnal megtalálta az elsőként meglőtt nőstényt, mely még élt; a kb. 3-4 lépésről leadott kegyelemlövések végeztek vele. Megvizsgálva látom, hogy első lövésemkor könnyelműen jártam el! A lövés egy kissé hátra csúszott, de megsérthette a gerincoszlopot..."

"A LEGJOBB TANÁR AZ, AKI UTAT MUTAT"
ELEMI NÉPISKOLAI TANÍTÓI OKLEVÉLKittenberger Kálmán úr,
róm. kath. vallásu, született 1881. évi október hó
10-dikén, Léván, Bars
megyében, ki a tanítóképző intézet valamennyi évfolyamát
még pedig az I., II., és III. osztályt mint rendes tanuló, a
IV. osztályt pedig mint magán tanuló a
lévai magyar királyi állami
tanító képzőben bevégezte s a ki a községi
hatóság bizonyítványa szerint kifogástalan magaviseletű, az 1900. XII. 18.-án kelt 45,781 sz. min. rend. kiadott ké-
pesítővizsgálati szabályzat alapján tanító-képesítő vizsgálatra bocsáttatván vizsgáló bizottság által az 1901.év június havában az elemi népiskolai tanító-képesítő vizsgálatra kiszabott tárgyakból megvizsgáltatván, a következő osztályzatokat nyerte:Hit- és erkölcstanból - jóNeveléstanból - jelesOktatási módszertanból - jelesMagyar nyelvből és irodalomból - jelesNémet nyelvből - jelesHazai alkotmánytanból - jelesTörténelemből - jelesFöldrajzból - jelesGazdaságtanból - jelesTermészetrajzból -jelesTermészettan s vegytanból - jelesMennyiségtanból a.) számtanból - jeles b.) mértanból - kitűnőRajzból - jóSzépírásból - jelesÉnekből - jóZenéből - elégségesTestgyakorlatból - jóGyakorlati tanításból - jó
Miután a fentiek szerint Kittenberger Kálmán
úr a kiszabott követelményeknek megfelelt, őt
magyar nyelvű elemi népiskolában való tanításra képesítettnek nyilvánítjuk.Kelt Léván, 1901. június hó 18.-án
(természetesen meghagytam a szöveget a korabeli helyesírás szabályai szerint, a nyomtatott oklevélbe kézzel írt szöveget dőlt betűvel jeleztem)

Az oklevél végén pedig a vizsgáló bizottság jeles tagjainak aláírásai emelik annak rangját. Úgy gondolom róluk - mint Kittenberger tanárai - mindenképpen meg kell emlékeznünk, elsőként az igazgató:LÁNG MIHÁLY (Kálmánd, 1856. szeptember 13. - Budapest, 1920)/holnap újabb tanárral ismerkedhetünk meg/

ÚJ LOGÓ
Kutatásunk emblémája megújult. Véleményem szerint ez jobban tükrözi azt az elszántságot, kitartást, azt a belső tüzet, mely Kittenberger Kálmán egész életére jellemző volt s melynek árnyékában mi is hasonlóképpen igyekszünk teljesíteni. Kittenberger Kálmán életművével örökre beírta nevét a halhatatlanok nagy könyvébe. Megérdemelte.. Pedig 32 évesen is úgy gondolta "még mindig senki és semmi vagyok", holott ekkor már bőven volt mit letenni az asztalra. Talán ez a belső elégedetlenség hajtotta, űzte előre, melynek segítségével végül a maximumon felül teljesített.Hát ilyen volt Ő!Részben életében is, de halálát követően egyértelműen a felnövekvő generációk példaképe lett. Munkásságával, egyéniségével erre rá is szolgált.  

MESÉLŐ NAPLÓK

Kittenberger 1909 decemberétől majd 3 hónapon át Fernbach Bálint hatalmas vadászexpedícióját vezeti a Viktória-Nyanza keleti partján található Shiratiból az Indiai-óceán partjáig. Illetve vezetné, mert útközben kiválik a szafariból és visszatér a Viktória-tóhoz. Hogy ez pontosan mikor történt és miért, na erről már megoszlanak a vélemények. Fekete István szerint már két hét múlva ott hagyja ezt a "gazdáját" is, mert nem tűri Fernbach arrogáns és fölényes stílusát. Ezzel szemben Fernbach naplójából a következők derülnek ki, mely naplómásolat Komáromy Attila gyűjteményében található. Az erről szóló levelezésem részletét változtatás nélkül közlöm:Komáromy A. írja:"Fernbach Bálint eredeti vadásznaplójának másolata ( másolta az unokaöccse 1963 IX. 1.-én ) nálam van ,amelyben a következőket tartalmazza : " Fernbach Bálint (1871-1926 ) feljegyzései két afrikai vadászatáról 1904-1905 ( Talián Emillel ) ,és a harmadik expedícióról 1909-1910 ,a másodikról 1907-1908 erről nincs feljegyzés. Vadászott még Ceylonon és a Ferenc József földön is Tallián Emillel ,jegesmedvére és rozmárra. 1914 őszén már meg volt szervezve az alaszkai vadászexpedíció,de ez a világháború kitörése miatt elmaradt " A napló végén megjegyzi a következőket: "Fekete Pista Kittyről írt könyvébe sajnálatos tévedések kerültek be nagybátyám 1909/1910 évi expedíciójáról ,amelynek " white hunter"-je Kittenberger volt. Így nem felel meg a tényeknek ,hogy "az nem tartott sokáig ", mert az expedíció épp 3 hónapig tartott s Kitty ennek vezetéséből az utolsó 2 hétben vált ki .Nem stimmel az se ,hogy " ezt a gazdáját " is rövid úton faképnél hagyta . Elválásuknak az okai ti. nem egészen a leírtak voltak. Nagybátyámnak több kifogása volt s több dolog nem tetszett " én is tudok háromról.......és ír az unokaöccs Kittenberger Kálmán becsületességéről ,egyenes jelleméről ,de makacsságáról is ,és valószínű ez volt az oka az elválásnak.!"Hadzsy János hozzászólásaSzemélyesen ismerte, ismerem Fernbach Jánost, sőt vadásztam idősebb és ifjabb Jánossal is még itt éltek Bácskában , Topolyán. Mind kettő kiváló és egyenes vadászember volt, azaz ifjabbik Fernbach János most is az Amerikában él, nemrég járt itthon. Őse afrikai trófeáit sajnos elvitte a kommunista rendszer, megsemmisültek, széthúzták őket. Egy gerenuk trófeát azonban sikerült megmenteni és az most a topolyai múzeumban van. Fernbach Bálintot sajnos nem ismertem, nem ismerhettem hiszem születésemkor már nem élt, de nagyanyám mesélt róla és volt valami benne ami neki sem tetszett. Úgy tudom öngyilkos lett. Kemény önfejű embernek ismerték és két szög egy zsákban...!

KITTENBERGER MINT NÉMET KATONA?
NYILATKOZATTudomásomra jutott, hogy a Nagymaroson működő német Volksbund Vereln vezetősége engem is felvett azon német származású egyének névjegyzékébe, akik német katonai szolgálatra, mint német származásúak a német hadseregbe behívhatók. Tekintettel arra, hogy anyai részről tősgyökeres magyar származású vagyok és én mindenkor - ma is - magyarnak vallottam magam, a fent hivatkozott névjegyzékbe történt felvételem ellen a leghatározottabban tiltakozom és kérem annak törlését.Mint magyar állampolgár a m. kir. honvédségnek vagyok a tagja és továbbra is ott akarok maradni.Nagymaros, 1944. augusztus 24.Kittenberger Kálmán
Bajtársi nyilatkozat:Alulírott becsületemre és kötelességemre hivatkozással ezennel kijelentem, hogy Kittenberger Kálmán a volt cs. és kir. 86. gyalogezred állományához tartozó hadapród angol internálásban, Achmednagarban /angol india/ velem együtt volt 1916. május 19.-től 1919. novemberéig. Ezen idő alatt nevezett magyar hazafiságáról minden vonatkozásban hitvallást tett. Nemzetellenes magatartást soha nem tanúsitott.Nagykőrös, 1941. december 24.-énCsutorás Sándor szanatórium tulajdonos, sebész szakorvos
Kittenberger Csutorás Sándorról VADÁSZ - FOGSÁGBAN c. elbeszélésében ír is, miszerint útban a ramandrogi tábor fele találkoznak.A nálam lévő egyik géppel írt életrajzában említi, hogy 1914. augusztusi letartóztatását követően, "közel egy évig tartottak elzárva Afrikában", valószínűleg Nairobiban. Ennek figyelembe vételével valószínűleg 1915 május-júniusban indul India felé. Megérkezésének időpontjára a Csutorás Sándor által említett dátum (1916. 05. 19.) viszont nem vehető figyelembe feltételezve, hogy nem egyszerre érkeznek meg Achmednagarba. Valószínűleg ez a dátum CS. S. megérkezésének időpontja. Ez valószínű mert a K-tól N-ig c. könyvében írja miszerint 1915 júliusában már Bombay-ban volt, hogy onnan egy hosszú utazással érjék el a célállomást.

FÜGEFALEVÉL...
Régi, világot járt utazóinktól sok izgalmas és még izgalmasabb sőt nagyon izgalmas ismereteket szerezhetünk, tudhatunk meg az ott élő különböző népcsoportokról. Ilyen fontos dolog az öltözködés. Horthy Jenő figyelt fel az alábbi "nagyon izgalmas" kategóriába tartozó öltözködési szokásra:
Részlet az A Megváltozott Afrika c. könyvből:
"Éppen hogy pitymallott, a tábor éppen csak hogy ébredezett, csak vízhordó lugware hölgyecskéink voltak ily korán új toilette készítésével elfoglalva.Félek, hogy honi hölgyeink megsárgulnak az irigységtől, de már leírom: ezeknek a leányoknak minden napra vadonatúj öltözetük van. Ezeknek ugyanis viselete más, mint a mádi leányoké, a centrumban elől is, hátul is naponta friss levélcsomó van odaapplikálva. Nem fügefa, de levél.Valószínűleg Éva anyánk is lugware-divatlapot járatott. Egyszóval elindulásunkkor csak ezek a leányok serénykedtek: törték a toilette-et a bokrokról!"

106 éve történt - a titkosított "L"
Ami 106 éve történt az Kittenberger kevésbé ismert arcának, hús-vér lenyomata. Hja, a vadász-gyűjtő munkásságának ezen oldalára bizony kevésbé lettek volna fogékonyak a korabeli olvasók.
"Kasimbi 1913 nov. 7. (péntek)
Újra szafarin vagyok, hála.

• 10 üvegcse bogarat ajánlott levélként küldtem el.
• 9 doboz rovart (7 d. legyet, 2 d. lepkét) posta csomagban. (A pósta portó 1'90 + 3'82 + 3'82 Rp.)

A nagy küldeményben

• 5 emlőst,
• 334 madárbőrt,
• 3 doboz rovart,
• 10 üveg bogarat és
• 2 üveg gyöngytyúk fejet küldtem az M. N. Múzeum számára. (Költség 70 Rp.)

Levelet kaptam: Schmittől - 1, L - négyet és Fischertől 1-etLevelet írtam és küldtem el: Bárányosnak 2-t, Kovácsnak 2-t, Harsánynak - 1 etLev. lapot: Janinak és L - nek"
NA,DE... KI AZ AZ "L"?(persze ezt én sem tudom, de hogy nem a szakgárda között szerepel, ráadásul levelező lapot kap mint Jani (a testvér) mindenesetre elgondolkodtató...)

Először publikált fénykép!
Köszönet Fejes Tibornak, aki több más eredeti és személyre szóló dokumentum mellett ezt a fényképet ajándékozta!(az eredeti fényképről készült fotó) 

Kittenberger - idézetek
"Világszerte úgy van, hogy a szépasszony nem mindig jó asszony. A legsötétebbnek elhíresült Afrikában a fekete bölcsek már régen megállapították, hogy a nagyon kívánatos szépség nem is lehet hű, mert hiszen minden férfi megkívánjaViszont ott az asszonyi hűséget nem veszik nagyon szigorúan. Ha a menyecske nagyon kikapós, akkor stílusosan alapos verést kap az urától és ha rajtacsípik a szerelmi tolvajt, akkor azt is eltángálja a férj, ha ő az erősebb. De mindenesetre a törzsi bíróság e szerelmi kilengést lopásnak minősíti és több kecske- vagy tehénbírsággal sújtja.Tehát az asszonyi hűséget nem veszik túlságosan szigorúan. Más azonban a helyzet, ha a férj vadász, hiedelmük ugyanis azt tartja, hogy életük asszonyuk hűségétől függ. Az elefánt és a kafferbivaly nem tűri, ha felszarvazott férfi hatol a birodalmukba. Ha mégis megcsalt férj indul vadászatra a vadonba, az sohasem tér vissza."
/ a Margóri halála c. elbeszélésből/

Kovács Ödön (1888? - 1916 (1919 november))
Erdélyi születésű ügyvéd, földbirtokos, amatőr zoológus, entomológus, ornitológus, Afrika-utazó, Kittenberger Kálmán sógora (Wikipédia)
Az évszámok bizonytalansága a következőkből adódik: Születésére vonatkozó konkrét évszámot nem találtam. Fekete I. egy helyen utal rá, miszerint első abessziniai útjáról alig 24 évesen 1912-ben tér vissza.Halálának évszáma is bizonytalannak tűnik: a Wikipédia egyértelműsítő lapján 1916-os évszám szerepel, ezt megerősíteni látszik Jánosi István Afrika vándora voltam c., Kittenberger halálának 50. évfordulójára írt megemlékező írása. Viszont Fekete I. Kittenberger életéről szóló könyvében Kovács Ödön halálát 1919 novemberére teszi.Mi lehet az igazság?
Akinek e témáról plusz információi vannak, kérem ossza meg velünk.

Barátok és munkatársak I.
Dr. Szlávi Kornél
Szlávi Komél remekül író vadász és nagyszerű fényképész volt, oszlopos tagja a kittenbergeri "Nimród" kiváló szakemberekből álló gárdájának. Legtöbb írása, tudósítása és fotója az 1920-as években jelent meg. A 30-as évek közepétől - néhány apróbb tudósítás és kisebb cikk kivételével - egyre kevesebbet hallatott magáról. Állandó tudósítója volt az "Aquila" című madártani folyóiratnak is. Írásain érződik a magabiztos tudás fölénye, precíz, pontos és hiteles! Természetképei, leírásai olvasmányosak, írásaihoz a témát gyakorta naplójából merítette, amelyet 1895-től 1948 májusá­ig vezetett. Abból a naplóból, amelyben több mint egy félszázad minden őrömét, keserűségét és munkáját megörökített, írásban és részben képekben is.1947 tavaszán megbetegedett, kórházba került. Szerencsére rövidesen felépült és újra sétálgatott "Isten szabad ege alatt". Sétálgatott, ugyanis puskáját már 1944-ben kivették a kezéből. Naplójának utolsó bejegyzéseként 1948. május 9-én a következőket írta: "Szőlőmben hallottam először méhészmadarakat. U.ott barnakánja nagyon jár a csibékre..." 1948. június 20-án hunyt el. A mohácsi temetőben helyezték örök nyugalomra.Dr. Szlávi Kornél beírta nevét a magyar vadászati és madártani irodalomba. Élete példaként állhat minden magyar vadász és vadászornitológus előtt. "Örök emléket állított magának az aldunai és a Száva menti ősmocsarak életének hú le­írásával és képekben való megörökitésé­vel..."(forrás: Magyar Vadászlap, 5. évfolyam 1. szám)Kittenberger és Szlávi jó barátságára világít rá az a két levél, mely Komáromy Attila gyűjteményéből került hozzám. A Szlávi által 1929-ben - az Afrikában tartózkodó Kittenbergerhez - írt, sajátos fanyar humorral fűszerezett levelei ma már igazi kultúrtörténeti csemegének számítanak. Meglepően bátor szókimondással ecseteli a kor vadászati médiumainak egymáshoz való feszülését, természetesen saját nézőpontból szemlélve azokat.Sajnos a válaszlevelek hollétéről egyelőre nincs tudomásom, de bízom benne, hogy valahol, valamikor felbukkannak majd...Első levél (1929. I. 13.):Kedves Kálmán!Szíves soraidnak nagyon megörültem. Tegnap érkeztek. Elég sokáig tartott Dwole-ből /a fene tudja, hol van az a fészek?/ dec. 16-tól a tegnapi napig. Sietek rájuk válaszolni. Nem tudom ugyan, hogy meddig maradtok odalent, de biztosra veszem, hogy ezek a soraim még ott találnak.Levelednek tartalma nagyon érdekelt, Azt ismételten átolvastam kérődző módjára, hogy legcsekélyebb része se kerülje el figyelmemet. Ellenben szégyen-ide szégyen-oda - Dwolét sehol sem találtam. No majd ha hazajössz, megmondod. Leveledből látszik, hogy fáradt és lehangolt voltál, s onnan a pesszimista hangulat. Remélhetőleg azóta hangulatod az elért eredmények megjavították. -Itthon égbe kiáltó újság nincsen. Részemről elkövettem a század legnagyobb marhaságát: megfogadtam, hogy három hónapig nem iszom. Fogadásomat persze megtartom, de annak lejártakor azonnal meg fogom fogadni, hogy soha többé nem fogom megfogadni, hogy nem iszom szesz(e)t.Amennyiben érdekelnek a konstruktív hülyeségek és szemtelenkedések, úgy mellékelek egy bokrétára valót: M. Vadászújság 928. dec. 10. Szerkesztői üzenet: V. J. Kereki. "Most egész bátran fordulhat a másikhoz is, mert 6 hónapig Nadler Herbert fogja szerkeszteni, akinek úri születése, főiskolai végzettsége garancia rá, hogy nem lesz része a panaszlott afrikai modorban." - Eddig a az üzenet - Elég csinos mi! Hallom Nadler maga mutatta nevetve az öreg Vállasnak. Hát ez szemtelenség! - Ugyanez oldalon olvastam azt a "szomorú és korunkra jellemző hírt", hogy Ötvös Balázs "hazánk egyik legnagyobb készültségű vadászati szakírója és talán legelső vizslaszakértője" Romániába ment. - Eddig a hír. Részemről hála Istennek!Takács legújabb vesszőparipája a harc a "Magnum" és "Halger" lövedékek ellen, ezzel tölti a lapot és harcol mint a manchai lovag a szélmalom ellen.-Nem utolsó végül az idei számban elkövetett cikk: "A Nagyvadász álma" sem, melyben Takách írja: "Afrika izzó steppéire sohse kívánkoztam. Gulyákban legelő antilopjai, zebraménesei, ártatlan zsiráfjai, elefántjai, rinói, oroszlánjai nem tudták felkelteni vágyakozásomat. Nem mondom, hogy elmennék, ha államköltségen kiküldenének, de érzem, hogy érdeklődésemet a párduc és bivaly tudnák lekötni, /bár mint trófeát többre becsülöm az ázsiai vizibivaly szarvát/ s más vadra csak világrekord reményében tennék lövést. " Tovább aztán: "Az 500 grammos őzagancsot többre becsülöm egy tucat antilopszarvnál, a 10 kilós szarvasagancsot ugyanannyi oroszlánnál és a 30 kilós jávor lapátit Afrika összes vadjainál" tovább nem citálok. A marhaságból elég ennyi! Megelevenedik az extra Hungariam non est vita etc. kora és "bölcsessége".No aztán ír folytatásokban Kő barátunk egy cikknek formált hülyeséget, melyben Afrikáról is van szó. Node illet! /Akarom mondani: ijet./A napokban kaptam a Kárpáti Vadász egy mutatványszámát. Ennyi sajtóhibát egy rakáson még sohase láttam. Olyan mint egy csinos nő fésületlenül.Itt mostanában nagy hidegek járnak /15-19 fok/ s lejárván a körvadászatok ideje már csak a szegény rókát szekirtozhatjuk. /Legközelebb én is írok egy cikkelyt, hogy egy szép kormos rókát többre becsülök másfél sakálnál. /Node elég a viccből!Ha már nem mehettem Afrikába, rendeltem magamnak egy tucat könyvet liverpooli antiquáriusomnál, s most azokat legelészem nagy élvezettel. - Újságom meg annyi van (Field, Wild & Hund stb./ hogy állandóan restanciában vagyok. -Irén, Méci s a legújabb "családi vadász" Pubsi üdvözletüket küldik!Én pedig sokszor üdvözöllekKornélSzegény Szokolay Bundi karácsony előtti napon meghalt!

Cholnoky kontra Kittenberger
Az Állattani Közlemények 28. számában (1931) jeleneik meg két tudomány-történeti szempontból igen értékes, de a mai tudományos életben teljesen szokatlan hangvételű irás Cholnoky Jenő földrajztudós és Kittenberger Kálmán tollából.Én nem nyilvánitok véleményt egyik irással kapcsolatban sem, ekkora időtávlatból úgysincs sok értelme, hiszen a felvetett problémákat, kifogásokat az IDŐ már úgy is megválaszolta. Tudománytörténeti jelentőségük vitathatatlan. Legnagyobb értékük számomra mégis abban rejlik, hogy általuk hétköznapi test-vér emberré vállnak, gondolataikkal, problémáikkal, magyarázataikkal veszitenek mitikus lényükből és ez által megközelithetőbbé, érinthetővé lesznek számunkra.(Kittenberger válasza egy másik bejegyzésben)
Válasz Kittenberger Kálmán "széljegyzeteire".
Cholnoky JenőMea culpa, mea maxima culpa ! Én is hozzá mertem szólni Afrika állataihoz Micsoda vakmerőség, hisz azt KlTTENBERGER úr úgy látszik teljesen ki-sajátította magának. Én sohasem bántottam KlTTENBERGER KALMÄN urat, sőt afrikai könyvének megjelenhetését szerény szavammal elő is mozdítottam. Nem kerestem benne geográfiát, mert hisz vadászember írta, tehát nem geográfus. Ezért nem is tettem szóvá geográfiái tévedéseit, hisz aki Középafrikai-"szakadék"-nak nevezi a Naivasa-árkot (91. oldal), az a geográfiában teljesen analfabéta. De nem is sokat beszél geográfiái dolgokat, tehát minek kellemetlenkedjek neki ilyesmivel ? Sőt még azt sem tettem szóvá, hogy a helyesírás elvégre minden művelt magyar embernek köteles tudnivalója, de vadászembertől nem lehel rossz néven venni az ilyen kis idegeneskedő, némileg arisztokratikusnak feltűnő hanyagságot. Elvégre a vadászok bizonyos arisztokratikus allűröket szeretnek puskavégre venni, mert valóban "arisztokratikus" mulatság a vadászat. De az már mégis egy kicsit sok, ha valaki egymás után közvetlenül ezt a két nevet írja le : Ngare-Dowasch és Viktória-Nyanza (105. oldal). Aztán jön Kilima-Ndjaró (sic 1) Ndzsáró helyett, majd Lake-George (139. old ), "ambatsch" bokrokról meg "papyrusz"-ról van szó a 153 oldalon, "Uschangi" folyóról a 186 oldalon és következetesen tovább is, majd "Schirati", aztán "wagáya", "wahima", stb. stb.. a 211 oldalon "a "Game-reserve" határát képező "Wasa" patakhoz vezetett" ez a - mondjuk - hanyagság. Davva, Semliki, Ushangi, Waschaschi, shambák, ambatsch stb. stb., szörnyű változatosságban 1Minek ilyesmivel akadékoskodni, hisz KlTTENBERGER KALMÄN könyve nem tudományos munka, hanem pompás vadászati mű, hisz annyi kivételesen sikerült, nagyszerű lövésről számol be, hogy gyönyörűség olvasni!Éppen tőle, aki annyira kedélyes, világlátott ember, nem vártam volna, hogy kicsinyeskedő akadékoskodással támadjon meg egy munkát, amelyet nem vadászember írt. tehát vadászati dolgokban bizony tévedhet, amint a kocava-dász is pironkodhatik néhány elhibázott lövéséért. Vegyük sorra kifogásaitAz Afrikám I kötetének 87. oldalán levő kép az egyetlen komoly tévedés, amit sikerült felfedeznie. Ezt a képet a LENFANT-féle expedíció pompás leírásából vettem. Az expedíció ott, ahol a képet közli, teljesen lakatlan területen járt, ott pásztorkodás nincs. A kép aláírásából nem lehet kivenni, hogy vad, vagy szelid állatokról van szó, de mivel előzőleg elmondja, hogy itt pásztorkodás nincs, tehát fel kellett tételeznem, hogy ez vad antilope csorda. KlTTENBER-GER kitűnő, gyakorlott vadászszeme azonnal felismerte, hogy ezek zebuk. S valóban a szöveg pontosabb átolvasása után magam is azt hiszem, hogy ezek az expedíció élelmezése végett magukkal hajtott állatok. Biz ez hiba, de azt hiszem, aki nem akar nagyon részletesen belemerülni Afrika állatvilágának tanulmányozásába, az nagyon jó képet nyer vele az afrikai szavannákról és az antilope csordákról.Antilope-nek írom. mert magyartalan az idegen szavak csonkítása, már pedig Antilope az állat latin neve. Éppen ezért olyan rút csonkítás az antilop, mint a polip, mert a sok lábból csak a p betű maradt meg. Kezdeményezésemre - és erre büszke vagyok - sikerült kiirtani irodalmunkból a styl, oáz, filozóf, agronóm-geológ, admirál, generál, Horác, Homér, Virgil-féle csonkításokat s reménylem, hogy ez a csendesen folytatott akcióm és tanításom még tovább is tisztítani fogja a nyelvet. Persze mindig akadnak olyan írók, mint KlTTENBERGER KÁLMÁN, akik nem sokat törődnek a magyar nyelv hagyományaival, és hogy érdekesebbnek tüntessék fel útleírásukat, a világért sem mondanék "tanyának"azt a helyet, ahol felütötték sátorukat, hanem azt okvetlenül "campem"-nek kell nevezni. így sokkal előkelőbb és világjáróbb !De menjünk tovább."A fenti kapitális elírás miatt", mondja haragos kritikusom, egészen jó hivatalos stílusban, "még kevesebbet vártam" és azután hozzám feni a fekete pántért (így helyes, mert fonetikusan Írunk). WALTER A. azt írja, hogy a panter a tigrist látszik helyettesíteni Afrikában s az afrikai panter és az ázsiai leopárd ugyanaz.1 Bizony akkor már nem érdemes vele olyan népszerű, rövid összefoglalásban tovább bajlódni. Hogy fekete is van, azt kritikusom is elismeri!Kritikusom szerint Afrikából kiveszett! a kvagga. Hogy lehet ez ? Hisz ő maga mondja könyvének 264 oldalán, hogy él a Grant zebrája meg a Grevy zebrája Már pedig ezeket a kvagga fajhoz szokás sorolni. Elég legyen a Révai-Lexikon Zebra címszavára utalnom, mert ezt egyik föltétlenül megbízható, kitűnő zoológusunk állította össze. Eszerint pedig Grant zebrájának latin neve Equus quagga Granti WlNTON, sőt ezenkívül él még az E. quagga Rurchelli GRAY (valószínűleg ez lesz a K. könyvében hibásan írt Grevy-zebra), aztán az E. quagga Wahlbergi POCOCK, E. quagga Chapmani LAYARD. E. quagga Boeh-mi MTSCH, is. Lehet, hogy azóta más rendszertani álláspontot foglaltak el az emlőskutatók, de ha az ezzel kapcsolatos elnevezésbeli változtatásokat nem is juttattam érvényre, az talán - geográfiái és nem zoológiai munkában - még nem tekinthető hibának.Az antilopék vándorlása, eltűnése és ismét megjelenése általánosan i-mert dolog, minden Afrika állatvilágáról szóló könyvben megtalálhatja a kételkedő. Az Antilope dorcas (könyvemben a 84. oldalon) képét DUGMORE R. A. kitűnő vadászleirásából vettem s olt pontosan ez az aláírása. Valószínűleg jobban tudta DuGMORE R. A , hogy mit fotografált és szeliditett, mini K. úr. Hogy a gazella az anlilope-félék közé tartozik, azt nem is kell vitatni. Lásd p. BREHM Sauligere, 3. k. 343 old : "Die Gazelle (Antilope dorcas, slb.)" Lehet, hogy idő-közben megváltozott eziránt a zoológusok véleménye, de akkor is csak annyiban, hogy nem Antilope dorcas-nak, hanem Gazella dorcas-nak nevezik, de az Antilopinae alcsaládba osztják. Ez a lényegtelen kérdés a zoológusok dolga, sem mi geográfusok, sem a vadászok nem értenek hozzá.KLTTENBERGER úrról kimutattam, hogy helyesen írni nem tud. De kisül, hogy helyesen olvasni sem tud. Sehol sem mondtam azt, hogy TELEKI SAMUEL utazása előtt nem ismerték a bivalyt. Könyvem 86. oldalán az idevonatkozó pont igy szól: "Eleinte azt hitték, hogy csak Dél-Afrikában honos, de éppen Teleki Sámuel gróf nagyszámú bivalycsordákkal találkozott a Kénia és a Rudolf tó közt". Ez annyit jelent, hogy a bivalynak nagyon messze északra való elterjedését TELEKI konstatálta, akárhogyan akarja is tőle a féltékeny vadász ezt a dicsőséget elvitatni. Hogy közben mi történt, arról könyvem rövidsége miatt nem volt módomban szólni, de az itt mondottak egyetlen szóval sem mondják azt, hogy Kelet-Afrikában nem ismerték volna a bivalyt már TELEKI előtt is. Persze kissé röviden van elmondva, nehéz annak megértenie, aki nem igen szokott tudományos dolgokkal foglalkozni s ez bizony, elismerem, nem jól van, meri munkámnak, amint látszik, még népszerűbbnek kellett volna lennie.Csodálom KlTTENBERGER úr ellenséges indulatát, amivel engem, aki soha-sem bántottam. olyan kötekedő módon támad. A vízilóról írtakat kifogásolja, holott ő maga majdnem pontosan ugyanazt írja róluk, sőt neki magának is volt ilyen kalandja a vízilóval (254. oldal). Azt meséli el, hogy az egyik csónakban ülve két vidrát akart "söréllövési közelségbe kapni" (síel), amikor a másik ka-nuról (persze nem csónak, az nagyon közönséges !) "angalia bwana" (sic !) ki-áltás hangzik s a következő pillanatban a víziló támadólag kiemelte a "kanut". Hát akkor mi az én bűnöm ? Hogy más vadász véletlenül nekiülődik a víz alatt észre nem vett vízilónak s az éppen olyan dühös lesz, mint K. úr támadója ? Biz ez megtörténhetik. - Hogy a vízilónak nem kell olyan erős puska, mint ahogy én írtam, az bizony meglehel, dehát nem terjesztek vele "természet-rajzi koholmányt". Valószínű, hogy Flaubert puskával még az olyan csodálato-san biztos kezű vadász sem tudná lelőni, mini KlTTENBERGER.A BREHM : Säugetiere IL kötetének 560. oldalán ezt olvashatja mindenki : "Das Stachelschwein (Hystrix eristata) übertrifft stb." A Stachelschwein pedig tüskésdisznó. Eszerint nem én követtem el az "alapos tévedést", hanem vagy BREHM, vagy KlTTENBERGER. De lehet, hogy BREHM felfogása már elavult, hisz olyan gyorsan váltogatják a zoológusok a rendszertani beosztásokat, hogy a szedő alig birja elég gyorsan kiszedni a könyvet, mire kiszedte, már el is avult. Különösen jó példa erre az alsóbbrendű állatok beosztása. SÓÓS kitűnő kis könyve egészen másként osztályozza őket, mint a nemsokkal előbb megjelent Révai Lexikon !Kedves kritikusom! Miért nem lehet az a struc-pár ott éppen egy pára 93. oldalon ? Borzasztó I Igazán nem tudtam, hogy a vadászok még ezt is meg tudják mondani I Azon a fényképen, amelyikről a képet vettem, az aláírás "struc-pár"-nak mondja, valószínűleg jobban tudta, aki fényképezte, mint aki csak ezt az elmosódott, gyenge klisét látja. Illik így akadékoskodni ?A gorilla és csimpánz elterjedésének kritizálásával biztos kézzel lőtt bakot az én haragosom. Könyvemben csak az északi és déli határuk van fölemlítve, keleti határukról nem szóltam egy szót sem, mert semmiféle adatot sem találtam Dehát észak, délkelet, nyugat, ezek geográfiái fogalmak, tehát KlTTENBERGER nem sokat törődik velük. Sőt talán illenék egészen elolvasni azt. amit kritizál valaki, meri hisz a 100. oldalon ezt irtam a csimpánzról : "talán ez is leterjed a nagy tavakig", tehát ugyanazt mondom, mint KlTTENBERGER.A pizangevők családjának megnevezése körül bizony csúnya elírás történt. de hisz ezt még a laikus is észreveheti. Ez a második helytálló kifogás, amit kritikusom talált. A többi mind értéktelen vagy teljesen téves okoskodás. Ha ezeket a helyes kifogásokat velem szóval vagy írásban közölte volna, igazán nagyon megköszöntem volna, mert tévedni emberi dolog s tőlem éppen a zoológia áll legmesszebb a természettudományok közül s ebben akadhat legtöbb avult vagy téves állítás. Olyan ellenséges indulatú gáncsoskodás, mint ez a fontoskodó kritika, nem használ sem nekem, sem a kritikusnak, sem a tudománynak, sem a kiadónak, sem a tudomány népszerűsítésének. Nem kívánom KlTTENBERGER úrnak, hogy valamelyik nagytekintélyű zoológusunk megharagudjék rá s könyvét kritika alá vegye tudományos szempontból. Mert minden könyvet lehet jóakarattal és rosszakarattal forgatni. Az utóbbira semmi szükség sincs, de a rosszakarat mindent kiforgathat a sarkából.I

DR. CHOLNOKY JENÖ.

Kittenberger kontra Cholnoky
Ahogy ígértem, alább Kittenberger Cholnoky Jenőnek írt - cseppet sem hízelgő - válaszleve olvasható
Szerkesztő úrnak megígértem, hogy nagyon rövid leszek, és így igen kurtán végzek CHOLNOKY professzor úr válaszával, amely annyira egyértékű az előbbi közleményemben szóvátett fejezettel ("Afrika ; C. Állatvilág"), hogy szinte tüköre annak.Azt kell gondolnom, hogy a Professzor úr, ha valamely könyvről kritikát ír, úgy tollát az ellenségeskedés vagy a barátság vezeti. Legalább is arra kell következtetnem, mikor így ír : "Én sohasem bántottam KlTTENBERGER KÁLMÁN urat . . .", majd "haragosom", stb., mintha egy könyv bírálatánál ezeknek az érzelmeknek egyáltalában helye volna 1 Az én tollamat tisztára az objektivitás vezette. Kiváltképpen azért írtam a kérdéses fejezetről, mert igazán méltán megütköztem rajta (Professzor úr válaszának hangja nekem is megadta a jogot, hogy hasonló tónusban feleljek), hogy egy országos nevű egyetemi tanár, aki a Magyar Tudományos Akadémia lev. tagja is, ilyen pongyolán állítja össze ismeretterjesztő könyvét.A közleményem lényegére adott válasz annyira szánalmas, vergődő kertelés. hogy azt válaszra sem méltatom, hanem tisztelettel a következő indítványt teszem: Kérjük fel DR. MÉHELY LAJOS és DR ÉHIK GYULA professzor urakat, hogy olvassák el a szóbanforgó könyv kifogásolt fejezetét és a róla írt kritikámat, azután döntsék el ők, hogy kinek van igaza. Ha parancsolja, úgy külföldi szaktekintélyt is felkérhet erre. A fenti indítványomat remélhetőleg Professzor úr elfogadja, így beteljesedik az a kívánsága, hogy a vitát zoológusok és ne "vadászok" döntsék el.Záradékul még valamit: Professzor úr válaszában, bár az igazén nem tartozott volna oda, első könyvemmel hozakodott elő. Többek között ezt írta : "nem is tettem szóvá geográfiái tévedéseit, hisz aki Középafrikai-"szakadék"-nak nevezi a Naivasa-árkot (91. oldal), az a geográfiában teljesen analfabéta . . . " Csodálkoztam nagyon, hogy könyvembe tudtom nélkül ily hatalmas sajtóhiba csúszott volna be, melyről ily módon kellett tudomást szereznem Pedig ismerem a sajtóhibákat, találtam belőlük szép számmal legutóbb, mikor könyvem angol fordítását revideáltam. »., jNosza elő a könyvvel I . . . Vajjon mit mondjak most Professzor úrról, hogy analfabéta a geográfiában, vagy hogy nem tud olvasni, mint ahogy Professzor úr írta rólam I ? Hál ez! bizony nem írhatja egy egyetemi tanárról egy vadászati szaklap szerkesztője, ki még csak a Professzor úr hírlapírói kurzusát sem hallgatta, hanem azt állapítom meg, hogy ez is csak oly elképesztő felületesség, mint amilyen az, amikor Professzor úr a legelésző szarvasmarha-gulya fényképe alá azt írta, hogy "tehén-anlilopék csendes vonulása . . ." Az első könyvem 91. oldalán kezdődő Vl. fejezet címe "Utolsó vadásznapom a Semliki völgyében" és ott írom azt, hogy Semliki völgyéhez ereszkedtünk le a Közép-afrikai-Szakadék meredek falán.Nagyon kérem most Professzor urat, vegyen elő egy jó Afrika térképet és számítsa ki. hogy hány száz kilométernyi távolságra van Semliki a Naivasa-tó-tói ? I Semliki-folyó, Albert-tó (már nem merem Nyanzának írni) stb. igazán nem fekszenek a Naivasa-árokban. azt bizonyára tudja a földrajz országos hírű professzora ? I IAzt is erős hangon kifogásolja, hogy az idegen neveket nem fonétikusan írom ki. Erről lehetne beszélni I Mindenesetre helyesebb Kilima-Ndjarót így írni, mint fonétikusan egyszóban, mint Professzor úr. (Kilima t. i. hegyet, hegységet jelent, Ndjaro, vagy Ndzsóró egy rossz szellem neve).Még egyet : Professzor úr azon állítása, hogy én Afrika állatvilágát teljesen kisajátítottam, az éppen olyan üres szólam, mint mikor azt írja sőt afrikai könyvének megjelenhetését szerény szavammal elő is mozdítottam". Úgy az első, mint a második könyvem megjelenését az a körülmény hozta létre - kérdezze meg kérem közös kiadónkat - hogy azok megírására "alapos" előlegeket kaptam még akkor, amikor kiadóm egy sor kéziratot sem látott azokból.KlTTENBERGER KÁLMÁN.

Kittenberger Katalin - a nagynéni Juhász Paulina - az unokatestvér

"Van a zsitvaújfalusi temetőben egy sírkereszt, amelyen Juhász Péter és Kittenberger Katalin neve áll. Juhász Péter (1826. május 23. - 1882) zsitvaújfalusi illetőségű volt, mellesleg a faluban mind a mai napig gyakori a Juhász családi név. Kittenberger Katalin (1831. november 9. - 1890) Komjáton (Komjatice, Érsekújvári járás) született, testvérei Kittenberger Imre cipész, Lévára költözött; Kittenberger István nemcsényi (Nemcinany) esperesplébános és Kittenberger József voltak. Az utóbbi testvérről kevesebbet tudunk. A kedves olvasó nyilván sejti, hogy a nagy afrikánus, tudós és vadászíró Kittenberger Kálmán rokonságáról van szó, lévén édesapja Kittenberger Imre, édesanyja Hangyási Antónia.Ámde maradjunk Kittenberger Katalinnál, akinek leányát, Juhász Paulinát (1860. június 9.) Bonczek Pavel (1857. május 8.) lengyel származású asztalosmester vette feleségül. Kittenberger Katalin unokái mind Zsitvaújfalun születtek. Volt köztük műasztalos, óvónő, világi pap, bencésrendi pap-tanár és kántortanító."
Részlet: Motesiky Árpád - Őseink a Zsitva völgyében(a teljes cikk itt olvasható)

ASCHA: L Á N G ÉS J É G

Táborba való kerülését egyelőre homály fedi. Nem tudom származását, s hogy ki is volt valójában, tény azonban, hogy 1911nyarától Kittenberger minden-napjainak meghatározó személye volt. Ő Ascha a fekete asszony, ki fény és árny volt egyszerre, kinek jelenléte bizonyos, hogy nagy érzelmi hatásokat váltott ki az akkor 30 éves Kittenbergerben. "Ma éjjel az új házba kellett átköltöznöm, mert vacsora alatt egy kígyó - alighanem Haja naja -vadászgatott házamban. Ascha félt, hát átmentem."Tűz és víz volt egyszerre ez az asszony. Szókimondó, energikus, és nyers modora, sokszor ütközőpont volt. A állatbefogó munkájában sok-sok kudarcot megélő, gyakran fáradékony Kittenberger sem igazán tudta hogyan kezelje ezt a kapcsolatot."Minden napnak megvan a maga kellemetlensége. ...Aschával összevesztem, el is ment. Büszkeség ide - büszkeség oda, de visszahívtam és rábeszéltem, hogy maradjon. Szemtelensége dacára megszoktam ezt a fekete asszonyt""Levélíró és napot lopó nap. - Embereim azonban 7 db állatot fogtak, és pedig: 2 Neophron monachust, 4 ugró nyulat és egy thomi bakot. A thomi bak biztosan elpusztul, az ugró nyulak meg majdnem biztosan felveszik a néhai nevet. - Ascha ma is okoskodott; talán még is jobb lesz elzavarni."Kettejük kapcsolata tehát koránt sem volt felhőtlen. Egymás iránti érzelmi hozzáállásuk is csak egyik oldalról ismert; hogy Ascha miképpen vélekedett önmagukról és mi az ami Kittenberger mellett tarthatta azt nem tudjuk. Erről Kittenberger nem ír. Aschával kapcsolatos bejegyzéseiben azonban megjelenik egy olyan emberi hozzáállás mely világosan rámutat két ember kapcsolatának mélységére, ez pedig a másik iránti aggodalom."Ma is itt maradtam. De talán jobb is, mert Ascha nagyon beteg lett. Óriási láza van ... Bizony furcsán okoskodik nagyon"következő napon:"Rossz éjjelem volt nagyon. Ascha egész éjjel siránkozott, jajgatott, hogy egy percre sem tudtam elaludni. Szegény! Csak tudnám, hogy mi a baja??! Ma megint oly rosszul van mint tegnap."következő napon:"Ma sem sokat aludhattam Ascha jajgatása miatt. Persze ez - t. i. a nem alvás - nem sokat tesz, baj azonban az, hogy én már a legrosszabb eshetőséget sejtem. Szegény, szegény Ascha! - Mája helyén és alatt érez irtózatos kínokat, melyek roham - szerűen fogják őt el. Mi baja lehet?! Szegény talán érezte sorsát, mert most egyre hazájáról álmodozott, hazája dalait dúdolgatta egyre magában. - Estefelé Ascha. mégis csak jobban lett; azt hiszem, hogy már nem kell nagyobb bajtól tartani. - Pagazikkal köteleket gyártattam, magam meg a sambába fabráltam. Dolgozni semmi kedvem sem volt. (Chinin)"Ascha lángolt és jégszikrákat szórt egyszerre, menedéket és asszonytársat adva a fiatal Kálmánnak. Ez a kapcsolat azonban - bár szeretnénk hinni - nem egy ifj. Johann Strauss által megkomponált szerelmi kettős. Nagyon nem az. Ascha a néger nők számára elrendeltetett sorsot éli meg Kálmán mellett. Tűri, és elviseli az asszonysorsnak "kijáró" férfiúi próbatételeket."Utolsó napja e peches hónapnak (t.i. március szerk.). De olyan is az... Este mégis eljött Kitambára. Ezzel kapcsolatban Ascha megint okoskodott, reggel a komédiát folytatta, annyira, hogy ... elvertem őt. Nos aztán (tárgyalások? szerk.) és végre mégis velem tartott..."1911. VII. 12."Semmi, csak kellemetlenségek . - Matikó eljött tehenekkel és emberekkel. - Ascha éjjel kikapott."Mi tartotta mégis Kálmán mellett? A vonzalom vagy a rideg, nyers parancs.? Egyre megy. Kettejük kapcsolata, mély barázdaként égette bele magát Kálmán meggyötört lelkébe. Távozásával mély, igen mély űrt hagyott maga után.1911. aug. 31."Dél felé jár az idő. Már reggel akartam naplót írni, mint mindig, ha valami nagyobb fajta ostobaság történik. .... Múlt év augusztus hava de más volt mint az idei! Akkor életre kezdtem ébredni, most egyre-másra érnek a csapások és pedig olyan súlyosan, hogy azt kiheverni nem fogom tudni. E hónapban pusztult el reménységünk a kis zsiráf. Egy -két más állat megszökött vagy elpusztult. És így tovább.Ma méltó befejezést nyert ez a hónap! Nyugtalan, kínzó álmok éjszakámat nagyon megrontották. Hajnalban tovább maradtam az ágyban, mint kellett volna. Mikor kibújtam a mosqutitó háló alól, egész üresnek találtam a campet...... Menda néger hanyagsága miatt a tegnapelőtt fogott kis jimela megszökött. Persze az egész had utána rohant, ahelyett, hogy nyugodtan tovább engedték volna, s ha már megállt, könnyű munka lett volna hurokkal megfogni.......... már régóta észre vettem, hogy a beteg "nagy fejű" gazella bal szeme beteg. Hívtam Aschát, hogy erre figyelmeztessem, de ő mint rendesen most is morogva jött ide. - Gazella szeme úgy láttam hályog beteg s ezért szabadságot adtam neki. Madisi azonban a nyak szíjat rajta hagyta. Kis gazellánk azonban nem rohant tova, hanem könnyűszerrel engedte magát megfogni és így megszabadítottuk szíjaitól. Megint megesett a szívem a gazella ragaszkodásán, s meghagytam, hogy továbbra is adjanak neki tejet.Itt Ascha szemtelensége annyira ment, hogy kiadtam neki az utat. ... Sokáig üres lesz a házam nagyon, mert megszoktam a fekete asszonyt, ki mégis több értelmet - és talán érzést is - tanúsított, mint a többi néger.Utána megint egy tragikomédia...... Reggel Magombe egy sakált fogott. Ezt és a még megmaradt másik 2 sakált egy dorong-ketrecbe próbáltuk tenni. Itt aztán az történt, hogy egy óriási (t.i. aránylag) Canis adustus kivevésénél, Magombe karjába harapott a dühös sakál és pedig oly erővel, hogy 3-an sem bírtuk az állat állkapcsát széjjelhúzni. Már kivettem késemet, hogy leszúrom, de Magombe rám szólt, hogy hagyjam. Végre sikerült az. - Gyorsan szemügyre vettem és kimostam Magombe sebeit. Hála! Magombe rhinocerosz bőrének a sebek nem mélyek............ Még csak dél van! Mit kell még e nap folyamán ide firkantanom. - ...................................... A "nagy fejű" bár teljesen szabad, nem hagyta el a camp közelségét itt hever. Úgy látszik a szabadság fáj neki, jobban szeretne a többiekkel a bómájukban legelészni. - Mikor Ascha elindult "nagyfejű" nagy vígan - bár sántikálva - körül ugrándozta és követte sokáig. Alig tudták tőle elzavarni... ....... Sokáig, nagyon sokáig üres, tarthatatlanul üres lesz a camp. De jó lenne, ha én is elmehetnék innen! Kár volt, nagy kár volt az állatfogó dologban belekeverednem. ..... Este Kandt könyvét lapozgatva, egy kicsit megnyugodott a felzaklatott lelkiállapot."Nem hívta vissza.Ascha sokáig, nagyon sokáig eltűnik, vagy mi nem tudhatunk róla...?Csak utolsó naplójának utolsó lapjain - búcsúzáskor - kerül elő újból."Rufidji fedélzetén, 1912 ápr. 24-én.Végre útban volnék Európa felé. Örülni nem tudok bizony az egész dolognak. Óriási veszteségek eddig is, hát még ezután, bár már alig van menteni valóm. - Mennyi kellemetlenségem volt az úton? Mennyi bajt okozott a tapasztalat hiány? Soha ily dologra nem leszek kapható!Igazán sajnálom, hogy Aschától nem búcsúztam el, szerettem volna egy két szóval többet mondani neki mint más feketének. Bántotta is az őt, mert nem szólt egy szót sem, hanem csendesen sírdogált..."

"...Afrikáról álmodozik a szerelmesek mélázó áhítatával..."
Az Egri Népújság 1928 januári számában tudósítás jelenik meg Kittenberger első könyvének kiadása kapcsán. A cikk szenvedélyes hangnemben tárja elénk életútjának főbb állomásait s a szentimentalizmus jegyeit erősen magán hordozó stílusban ír Kittenbergerről.
Egy magyar vadász.
Egy különös magyar ember, Kittenberger Kálmán könyve hagyta el a napokban a sajtót. Vidékről kerül Pestre és feltűnik mint elsőrangú vadász és természetbarát. Nem sokat beszéltet magáról, egy nap, 1903 elején elindul Afrikába, kevés pénzzel és a Magyar Nemzeti Muzeum megbízásából, hogy madarakat gyűjtsön. Kezdetleges felszereléssel, kevés lőszerrel kerül a keletafrikai német gyarmatokra és négy évig verekszik, fárad, kutat, harcol állatokkal, emberekkel, lázzal, betegségekkel, - él, abból a pénzből, amit a múzeum küld a gyűjtései fejében. Egy rettenetesen tropikus láz letöri, haza kell jönnie, hogy kigyógyuljon és kipihenje magát.
Itthon nem tud nyugodni. Afrikáról álmodozik a szerelmesek mélázó áhítatával. 1906-ban újra elindul. Aztán haza hívja a katonáskodás és csak egy jó év múlva indulhat el újra, hogy aztán öt év után, megrakodva a gyűjtött állatokkal, és az akkor felépült budapesti állatkert számára vásárolt vadállatokkal, hazatérjen. A Balkán háború miatt csak elkésve indulhat el negyedik útjára. Csak 1919-ben kerül haza.
- Csendben meghúzódik a nagymarosi otthonában és papírra veti tapasztalatait és vadászatainak történetét. Filmszerűen érdekes téma, és amit leír, valóban úgy hat, mint egy lebilincselő film. Egy vadászatra utazva találkozik régi barátjával, az ismert Afrika vadászszal és sportsmannal, nagybányai Horthy Jenővel. A találkozás eredménye egy ötödik afrikai utazás, melyről 1926 végén tér haza.
- Azóta itthon él és bánkódik Afrika után. Először csak a Nimród Vadászújság hasábjain jelennek meg az afrikai úti tapasztalatok és kalandok, most pedig könyv alakban, egy vaskos kötetben: Vadászúton Keletafrikában címmel. 200 eredeti fényképpel díszített kiváló munka.
A könyv nemcsak vadászok számára íródott. Aki szereti az exotikusat, aki szereti a fekete világrészt minden titokzatosságával, - ebben a könyvben megtalálja mind azt.

Mitológia
Ebben a témában aztán igazán nem akarok okoskodni, tudás szintem ezt nem teszi lehetővé😔, csak egy apró érdekesség miatt veszem elő ezt a témát, mert megoldására ma jöttem rá. (lehet másnak egyértelmű volt).
Kittenberger írja:1911. február 10."...Második kellemetlenség - resp. több annál - hogy Najsebva még nem ment át a Marán. Mint hallottam sebei már bűzösek. Azt hiszem ma már meg is szabadult kínjaitól..."Najsebva még nem kelt át a Marán Egy ma hallott néger spirituálé szövege hozta a megoldást: "... majd ha átkel a nagy folyón, övé lesznek a csillagok."Hát igen erre nem gondoltam: a folyó mint mitológiai jelkép, élet és halál határvonala. Ezek szerint nemcsak az európai, de az afrikai mitológiában is létezik ez a szimbólum. Véleményem szerint az pedig külön kultúrtörténeti kincs, hogy Kittenbergertől tudjuk meg, hogy Tanzániának (Német-Kelet Afrikának) ezen a részén a Mara-folyót tartották, tartják annak a folyónak, ami a görög mitológiában a Sztüksz. Alább részlet a Wikipédiából A Sztüx (görögül: Στυξ) a görög mitológiában Ókeanosz és Téthüsz leánya, az ókeaniszok egyike. Az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, amely kilenc kanyarulattal fut az alvilág legmélyére, oda, aholHadész palotája emelkedik. A négy alvilági folyó a Sztüx (gyűlölt), a Phlegethón (égő), az Akherón (örömtelen) és aKókütosz (jajgatás) átszelik a poklot, és óriási, szörnyű mocsárban egyesülnek. Hadész birodalmának további fontos folyói a Léthé, amelyből feledést isznak az árnyak és az Eridanosz, a jótettekre való emlékezés vize.A Sztüx a görög mondakör szerint az alvilág első állomása volt. Itt dolgozott Kharón a révész - akinek létezésében a modern időkig hittek -, aki a holtak lelkét szállította a folyón át a túlvilágba, ahol az igazak Elüszionba, a vétkesek pedigTartaroszba jutottak.Aki kíváncsi a folyó szimbolikájára alább olvashatja:

Három oroszlán egy perc alatt

A kép érdekessége, hogy csak a háború előtti kiadásokban szerepel az 1985-ösből kimaradt"Gyorsan tanyánkra siettem, ahol megebédeltem, miközben nyomozómat újra kihallgattam útjának eredménye felől. Mivel otthon minden emberre szükség volt, csak két nyomozómmal indulhattam az oroszlánok felkeresésére. Az egyik most - szokásom ellenére - fickóval12 töltött sörétes puskámat vitte utánam. Magas fűben a támadó oroszlánnal szemben nagyon hasznos. De eddig még nem került rá sor.Követtük a nyomot, s hamarosan odaértünk, ahová a vadak beváltottak. Itt még magas fűcsomók állottak, mert a mocsaras talajon nem terjedt a sztyepptűz. Valószínűleg a legmagasabb fűcsomóban rejtőznek az oroszlánok, mert nincsenek kivezető nyomok. Hogyan zavarjuk ki őket? A váltójukkal ellentétes oldalon kiszáradt mimóza állott. Sindánó, az én ügyes nyomozóm erre kapaszkodott fel, én meg egy nagy kört írva elálltam a váltójukat. Hátam mögött Pandasáró, a másod-karavánvezető állott a sörétes puskával.Intettem Sindánónak, mire ő kövekkel kezdte bombázni a sásos közepét, közben nem éppen hízelgő, hangos szavakkal hívta kifelé az ott lapuló oroszlánokat. Az egyik kődobást megsokallta egy oroszlánhölgy, mert hangos morgással kiugrott. Utána küldött első golyóm valahogy célt tévesztett, erre új töltényt ismételtem az M. Schönauer csövébe, de ugyanakkor jobbról is, balról is egy-egy hím oroszlán feje bukkant ki a magas fűből; bambán néztek rám. Mivel a nőstény oroszlán nagyon veszélyes ellenfél, tehát neki szólt a második lövésem, mely végzett is vele. Azonnal a nagyobbik hím fejét vettem célba, de ez lövésemre nem esett össze, hanem rémes morgással, fülét hátrahajtva, vadul felém rontott. Második golyóm megállította a rohanását, a harmadik - már szinte kegyelemlövés - végleg elintézte.A harmadik, egy nagyon gyér sörényű hím, az előbbire tett fövésem után kis távolságra elloholt, de most érthetetlen módon nekünk fordult. "Piga, bwana, piga!" (Lőj, uram, lőj!) rebegi emberem a hátam mögött, de már szól is a puskám, erre az oroszlán megtorpan, de megint csak felém rohan. A második lövés nyakszirten kapja, mire elterül. Ekkor már alig volt tőlem hat lépésnyire.Hátranézek - még hörög mind a három -, Pandasáró fakó arccal, remegve bámul rám. A félelem borzalmas kifejezése ül az arcán. De csakhamar magához tér, és nevetve nyújtja felém a kezét.Míg Pandasáró a táborba szaladt, Sindánó is leereszkedett a fáról, amelyről jól láthatta az egész dolog lefolyását. Otthon elő is adta nagy élénkséggel, kívánatra újra meg újra. Kevés embernek lehetett része ilyen látványban.Nagy ujjongással megjöttek embereim.. Gyorsan összehúztuk e ritka vadászzsákmányt, s bár egy pillanatra talán elfogott egy parányi szánalomérzés, mégis büszkén állottam a fotografáló masina elé, mert hiába, három oroszlánt egy perc alatt nemigen lőtt vadászember..."

Mély vízbe dobva - ami a Nimród cikkből kimaradt I.

Részlet a cikkből:"Bár Kittenberger meglehetősen szűkszavú első gyűjtőcampjének pontos földrajzi elhelyezkedését illetően, a megnevezett pár földrajzi objektum térképi beazonosítását követően sikerrel be tudtam határolni a Lettema-camp feltételezett helyét. Amint leírásából kiderül gyűjtőcampjét a Lettema-hegyek lábánál a Daryama-folyó mellett üti fel. Ezek beazonosításánál alapvető probléma volt, hogy a jelenkori térképek ilyen néven egyik földrajzi objektumot sem jelölik. Korabeli térképek alapos vizsgálata után azonban kiderült, hogy a Lettema-hegyek a mai Lelatema-hegységgel azonos és a korabeli nevén Daryamaként említett folyó ma Kikuletwa néven szerepel a térképeken. A sikeresen beazonosított két objektum térképi vizsgálata során jól behatárolható az az É-D irányban 10 km hosszú K-Ny irányban 4 km széles, ritkás sztyeppi erdővel borított terület, mely a hegyég és a folyó egymáshoz viszonyított helyzetéből megfelel a feltételeknek."A cikkben érintett két földrajzi objektum beazonosítási folyamata:Lelatema - hegység Bár első hallásra hasonló névről beszélünk (Lettema - Lelatema) mégis igen nagy eltérés ahhoz, hogy a mai online térképeken betudjuk azonosítani. Sajnos sok esetben csak egy betű eltérés elegendő ahhoz, hogy különböző térképező oldalak keresői ne találjanak rá a kérdéses objektumra. Erre az apró eltérésre példa Oliondo, és Ndassekera, melyek hatalmas erdőségeiben Kittenberger 1911 őszén tartózkodott. Ugyanis a kittenbergeri Olindó mai neve Loliondo, Ndassekera végtelen erdősége ma Ndasegera névre hallgat. Mivel a térképészeti probléma egy másik bejegyzés tárgya kell, hogy legyen itt már csak annyit jegyeznék meg, hogy mint az Állattani Közlemények 1982-es számában Demeter András és Topál György írja: "A bennszülött helységnevek fonetikus átírása különböző európai nyelvekre is némileg önkényes volt KITTENBERGER korában"Erre egyértelműen példa a Lelatema-hegység név-változatai különböző időpontban, különböző térképekenAz elnevezéseket forrás megjelöléssel tüntettem fel: A Map Showing the Routes of Some Native Caravans from the Coast into the Interior of Eastern Africa1870: Arusha Mountains?ETH Zürich Bibliotek. Deutscher Kolonial-Atlas für den amtlichen Gebrauch in den Schutzgebieten. Aequatorial-Ost-Afrika1895: Lettima Bge.Mapova Sbirka PrF UK: Blatt I. Bodenschatze. Produktionsmöglichkeit durch Sammeln und Jagd. Viehzuchut. Industrie.1902: Litema Bge.Deutsch - Ostafrika. Okt. 1905. Bearb. v.H. Mielisch u. W. Berg. Lithogr. A. Wagner u. A. Soeder. Vermittelnder azimutaler Entwurf (Hauptpunkt 6 (degree) s. Br., 35 (degree) o. L.). (inset:nebenkarte) Klima-Ndjaro und gebiete.'1905: LetimaBritish East Africa, Uganda. Mauritius. Madagascar. Helena. Cape Town. Aden. Ascension. Perim I. and Aden. Socotra. Amirante and Seychelles.The Victoria Regina Atlas, Political, Physical & Astronomical. Containing Two Hundred Plates and Complete Index. Second Edition. W. & A.K. Johnston, Ltd. Established 1825. Edinburgh & London. 1906.1906: Lettima Mt.BM Archives (Base Mission - Mission 21) Reference: BMA 98212 Title: "Kilimanjaro. Sheet 3." Creator: unknown Date: 19101910: Lelatama Geb.Az igazat megvallva ezen objektum beazonosításánál természetesen nagy segítség volt, a régi és új elnevezés hasonlatossága. De mi van akkor ha az adott objektum korabeli elnevezése az idők folyamán teljesen eltűnik és helyét egy új név veszi át. Erre példa történetünk másik kulcsfontosságú helyszíne a Daryama-folyó.Daryama-folyó Kittenberger első campjének beazonosítási folyamata kis híján zátonyra futott e lokalitás miatt. Mai térképeken, adatbázisokban még csak hasonló nevű folyóvizeket sem találtam. A jó öreg térképek viszont itt is segítettek . 43 korabeli térkép átvizsgálását követően találtam rá a megoldásra. Akkor is nehezen, hiszen a Daryama-folyót ugyan megleltem, de a mai térképeken azon a környéken egy Kikuletwa nevű folyót találtam. Itt viszont álljunk meg egy szóra: környéken. Bár furcsa itt használni, de igen találó. Ennek megértéséhez vizuálisan is ismernünk kell a korabeli térképek ábrázolási morfológiáját. Ez annyit tesz, hogy egy múlt század elején készült térkép ábrázolási technikáját, részletességét és ezzel együtt pontosságát nem lehet és nem is szabad a mai műholdas és egyéb technikákkal készült térképekkel összehasonlítani. Ennek tükrében érthető, hogy hiába próbáltam vizuálisan összehasonlítani az egymástól távoli időpontokban készült két térképet a jelenkorin egyszerűen nem bírtam találni a Daryama-folyó korabeli képéhez hasonló folyót. Most látható csak, milyen nagy szerencse ért, mikor egy 1910-es térképen felfedeztem, hogy a Daryama név mellett ott lapul a Kikuletwa név is. (később egy 1902-es térképen is megtaláltam) Akkor vált egyértelművél számomra, hogy a mai térképeken Kikuletwa néven jelölt folyó a Daryama.A fentihez hasonlóan megnézhetjük, hogyan jelölik nevét a korabeli térképek; forrásmegjelöléssel. GPS: -3.41586, 37.15321Native Routes to the Masai Country and to the Victoria Nyanzaca.1880: DarajaniETH Zürich Bibliotek. Deutscher Kolonial-Atlas für den amtlichen Gebrauch in den SchutzgebietenAequatorial-Ost-Afrika1895: DaryamaMapova Sbirka PrF UK: Blatt I. Bodenschatze. Produktionsmöglichkeit durch Sammeln und Jagd. Viehzuchut. Industrie.1902: Daryama (Kikuletva)Deutsch - Ostafrika. Okt. 1905. Bearb. v.H. Mielisch u. W. Berg. Lithogr. A. Wagner u. A. Soeder. Vermittelnder azimutaler Entwurf (Hauptpunkt 6 (degree) s. Br., 35 (degree) o. L.). (inset:nebenkarte) Klima-Ndjaro und gebiete.'1905: DariamaBM Archives (Base Mission - Mission 21) Reference: BMA 98212 Title: "Kilimanjaro. Sheet 3."
Creator: unknown Date: 19101910: Kikuletwa-Daryama Az első camp beazonosítása ezek után viszonylag könnyű volt - a bevezetőben leírtaknak megfelelően.Ábrázolása a csatolt Google Earth térképén történ

Tallián Emil és Kittenberger barátságára világit rá az a két momentum, mely naplójában találtam. E szerint 1911 április 19.-én levelet küld neki és 1912 január 26.-án értesül haláláról, csupán annyit ír: "Rossz hírek: Tallián Emil meghalt." Elég későn, kb. két hónapot követően. 

"Nagy messze a tengődő ernyőakáciák tetején nagy, fehér és feketetarka madarakat láttam mozogni, melyeknek se színre se mozgásra nem tudtam mását az én ornitológiai tapasztalataimban. Megkérdeztem tehát a fegyverhordozómat, hogy milyen madarak azok a távoli akáciákon. Nevetve felelte, hogy a madarak kecskék. A tokjából kiszedett látcsövem aztán igazolta a szomáli fegyverhordozóm kételkedve fogadott kijelentését, és megtudtam, hogy a danakil beduinok asszonynépe reggelenként más legelő híján az ernyőakáciák tetejére cipelik fel a fiatal kecskéket legelőre..." 

Első fekete sörényes

A ruvánai első fekete sörényesről készült képek. Kittenberger nélkül és Kittenbergerrel.Érdekesség, hogy a Vadász- és Gyűjtőúton Kelet-Afrikában c. első könyvének 1927-es eredeti kiadásában csak a Kittenberger nélküli kép került be. A jól ismert 1985-ös kiadásba már az sem.
(Siklói Kálmántól köszönettel)

Kittenberger 1913-as naplójában ír egy régi "pajtásáról", de nem lehet pontosan kiolvasni a nevét: "Vischroczky?? Jani" talánTud esetleg segíteni valaki, hogy mi lehet a pontos név és kit takar? Köszönettel! 

A Kilimandzsárótól DNY-ra fekvő Marangu mellett található az a misszió (mambai protestáns misszió), ahol az oroszlánkalamitást követően 1904 június 20.-tól Kittenbergert ápolják. Az épületegyüttes Mamba Kotela néven jelenleg is misszióként működik.Fekete István könyvében rombói misszióként írja le. Ez abból a szempontból igaz, hogy a Marangu melletti misszió Rombo kerületben találhatóA közölt fényképek érdekessége: a korabeli kép dr. Plötzét ábrázolja betegei között, azt a orvost, aki Kittenberger életét megmentette. 

A jelenkori képet Schwarzmayer Christian készítette júliusban, mely ugyanazt az épületrészt ábrázolja, mintegy 110 évvel később. (a korabeli kép a Bundearchiv tulajdona)

Szubjektív 2
A Szubjektív c. bejegyzés folytatásaként ugyan az az edó Horthy Jenő szemével. Irodalmi érdekesség, ezt a nagyszerű élményt hogyan írja meg a két író.
Domboldal mentén, elefántcsapán mentünk tovább, állandóan közeledve valami, az ősfák között áttündöklő világossághoz. Az őserdőlakó wambutiak nyelvén mondva «edo» volt: az őserdő mélyében nagy, jó 200 m hosszú, 60-70 m széles tisztás a domboldalban levő sík helyen. Talaja mentes minden növényzettől, vörös földből álló ingovány telis-tele elefánt- és bivalynyomokkal jó 80 centiméterre besüllyedve a dagonyába. Minden vadváltó ez «edo»-ra koncentrálódott. E tisztás szélén, a domboldalban álló faóriások némelyike gyökereivel a levegőben állott, gyökerei közt a törzs alatt görnyedve átmehetett az ember: elefántok kölcsönözték oda agyaraikat fogpiszkálónak kiszedni a főidet a gyökerek közül. Miért? Ez volt az őserdő sózója. Kiértünk a tisztásra. Jól körülnéztünk nyomok után. Az egész tiszta terület úgy nézett ki, mint egy nedves helyen fekvő gémeskút területe csordajárta legelőn. A sok elefánt és még több bivalynyom között ráakadtunk ismét a mukulu nyomára. Nem volt még három óra. Szakállasomnak az volt a terve, hogy üljünk le ide lesbe. A szél a tisztás felől fujt, letelepedtünk tehát egy nagy fa tövébe egy bokor fedezéke mögé. Odatelepedtem a fa egyik széles gyökerére, 8 mm Hochgeschwindigkeit. Mauseremet ölembe keresztbe fektettem és elmerengtem a gyönyörű, a beszűrődő napsugaraktól ragyogó környezetben. Papagájok rikácsoltak itt, az őserdő bohócai, a gyönyörű turakók lármáztak ott, különben csend, halotti csend. De régen is volt, hogy lesben ültem utoljára. Nem szeretem a vadászat e módját! 23 éve egyszer egy éjjel oroszlánra és azonkívül? Talán soha! Dehogy is nem ültem. Mintha ma történne....
Merengésemben nagyot dobbant szívem. Mi lehetett ez a puffanás?! Az edo túlsó szélén álló egyik faóriás lombkoronájába nagy csapat cerkófmajom jelent meg. Egyik vakarózott, másik talpát vizsgálgatta, egy csinos kis fiatal mama szoptatta pici babyjét, egy öreg törzsfőnök valami ficsurat kergetett galyról-galyra, a többi meg avval mulatott, hogy a fa sárgadinnye nagyságú gyümölcsét hajigálta be a cuppanó sárba. Talán engem akartak ijesztgetni, de mindenesetre kitűnően mulattak a puffanások hallásán. Ismét előttem ösmeretlen kis madarak érkeztek. Színes ruhájuk pompázott a napsugarakban. Így folyt az előadás a természet felvonásközt nem ismerő gyönyörű színpadán! Eltelt három óra, eltelt négy, öt, a nap már hiába állott volna lábujjhegyre, hogy sugaraival edonkba benézzen, csak a keleti oldal fakoronáit volt képes meglátni! A cikádák százai kezdték meg különös és változatos hangú esti csiripelésüket.
Sötétedett. Istenem! Már alig látni és ez utolsó estém puskával a kézben Afrikában! Éppen felállni készültem, szemem búcsúzóul körülölelte az edo-t, midőn a túloldalon egy bokrot láttam megmozdulni. Élesen figyeltem: vájjon mi lesz ebből! Egyszerre egy nagy fekete test siklott zajtalanul a parton lefelé a sárba. Bivaly nem lehet, ahhoz alacsony, - a látcsövön is csak sok feketét láttam - tehát csak mukulu lehet! A feketeség első részének közepére helyeztem a távcsőkeresztet, gondolva, hogy csak nem lesz mukulu divat farkkal előre járni - és elhúztam. Meg sem mozdult. Ismétlés, kissé mélyebbre célzás, lövés. Meg sem mozdul. Felállók, pár lépést előre teszek, köhögök, mozdulatlan. Combközépig süllyedve a sós sárban odamegyünk, ott áll, szügyig sárba süllyedve, holtan. Első golyóm szemében, a második szügyben. Óriási állat. Méreteket venni nincs mivel, ott hagyni reggelig az oroszlánok iránti bizalmatlanságom miatt (testét reggelre tényleg felfalták) lehetetlen, így, könyökig iszapban vájkálva, miután nagy kínnal kissé sekélyebb saru és a holdtól megvilágított helyrehúztuk, nekiálltunk, sokszáz, a disznón élősködő cecelégytől kínozva, gyufafény segítsége mellett a masque lenyúzásához. Szerencsére késünk volt elég, mert élük hamar eltompult az öreg kan vastag, nyers bőrében. Súlyát 300 és 400 kg közé becsültem. Hosszú munka után elkészülve és bokrunk mellé lerakott cókmókunkat felszedve elindultunk a sötét őserdőben, a mukulut fején hordó szakállas által ösmert elefántnyomokon és vezetése mellett, hazafelé.
Kiérve a füves részre, élvezet volt a holdfényes séta a hűvös éjben Szent Hubertus áldásától kísérve! Éjfél felé értünk sátrainkhoz. Istenhozzádot mondtunk a Kongónak, nemsokára Istenhozzádot Afrika partjainak! Az én koromban már azt illik mondani! De mintha egy belső hangot hallottam volna, amely kétkedve bár és csendesen, de azt súgta, hogy viszontlátásra!

Egy kis esti olvasmány

Kittenbergert az 1904 június 11-én megesett oroszlántámadást követően a Marangu (Kilimandzsáró DK) melletti mambai misszióban ápolták. Kutató társamnak Schwarzmayer Christiannak sikerült megtalálni azt a napló részletet, mely Kittenberger kezelésével foglalkozik. Az azóta eltelt 115 év alatt bőven voltak olyan hangok, mely az oroszlánkalamitás tényét kétségbe vonták. Az igazat megvallva ez egy valóban hihetetlen eset, amit Kittenberger is nagyon jól tudott és félt is tőle, hogy szavahihetősége vonják majd kétségbe. Ez a történet több publikációjában is megjelent, de mindig igen szűkszavúan ír róla. Véleményem szerint ez a részlet végérvényesen bizonyítja a kalamitás megtörténtét, hiszen kezelőorvosa dr. Plötze szerint is egyértelműen oroszlántól származtak a sebesülések.A fordításnál nehézséget okozott, hogy ún. német kurrent, azaz deutsche Kurrent (current: szaladó) írásmóddal írták.E naplókivonat az Evangelisch-Lutherisches Missionswerk Leipzig tulajdona (Copyright). Az eredeti dokumentum a Frankesche Stiftungen Halle-ben tekinthető meg.Június közepétől augusztus elejéig Kittenberger úr egy Magyar, aki a Magyar Nemzeti Múzeumnak gyűjt, nálunk volt páciens. Több ideje már a Litema-hegyekben tartózkodott, ahol madarakat preparált stb.Miután vadállatokkal már több kalandot átélt, június közepén egy oroszlán leteperte és hét helyen megsebesítette. A jobb kezének középső ujja majdnem félig le volt harapva. ő saját maga egy borotva kés segítségével levágta a lelógó ujjpercet.Miközben az oroszlán alatt feküdt mégis sikerült neki a puskájával egy halálos lövést annak szemébe leadni.Mivel Moshiban nem volt jelen a katonai orvos (törzsorvos Dr.Phillips távozása után) megkérték Dr.Plötzet, hogy lássa el a beteget, amely közben megérkezett Moshiban. Ő ott megvizsgálta és bekötötte sebeit, azután átszállíttatta ide ahol a sebek aztán viszonylag elég gyorsan begyógyultak, illetve jobbak lettek.Még nem távozott tőlünk (július 20.-án) amikor egy újabb páciens érkezett hozzánk....A naplórészlet első oldala

Ma a felvidéki Búcson jártam, ahol Telek Lajos újságíró Kittenberger kiállításának megnyitóján tartottam előadást.

Ott fedeztem fel Kittenberger középiskolai tablófotójának másolatát (eredeti a Sylvia-lakban), mely számomra eddig ismeretlen volt.

HUMOR

Szlávi Komél remekül író vadász és nagyszerű fényképész volt, oszlopos tagja a kittenbergeri "Nimród" kiváló szakemberekből álló gárdájának. Legtöbb írása, tudósítása és fotója az 1920-as években jelent meg.. Állandó tudósítója volt az "Aquila" című madártani folyóiratnak is. Írásain érződik a magabiztos tudás fölénye, precíz, pontos és hiteles! Természetképei, leírásai olvasmányosak.Kittenberger és Szlávi jó barátságára világít rá az a két levél, mely Komáromy Attila gyűjteményéből került hozzám. A Szlávi által 1929-ben - az Afrikában tartózkodó Kittenbergerhez - írt, sajátos fanyar humorral fűszerezett levelei ma már igazi kultúrtörténeti csemegének számítanak. Meglepően bátor szókimondással ecseteli a kor vadászati médiumainak egymáshoz való feszülését, természetesen saját nézőpontból szemlélve azokat.Bár a leveleket teljességükben lenne érdemes bemutatnom, most - ilyen késő este - már csak két humoros részt ragadtam ki belőlük:1929 I. 13.Itthon égbe kiáltó újság nincsen. Részemről elkövettem a század legnagyobb marhaságát: megfogadtam, hogy három hónapig nem iszom. Fogadásomat persze megtartom, de annak lejártakor azonnal meg fogom fogadni, hogy soha többé nem fogom megfogadni, hogy nem iszom szesz(e)t.1929 II.17..Ülök tehát szobámban és olvasom Blayney Percival barátunknak könyveit s Rátok gondolok. Húsz vagy legfeljebb 30 év múlva ugyanis minden mindegy lesz, s majd akkor Ábrahám kebeléről visszanézve reflexióim úgyis abban fognak kicsúcsosodni, hogy marha voltam t. i., hogy nem mentem el soha életemben Afrikába. Hát ilyen az ember. A hülyeségek láncolatát ott kezdi meg, amikor megházasodik. Ezzel a világért sem akarom azt mondani, hogy talán az én házasságom ne tartoznék a sikerültek közé, - node az ecet mindig ecet marad. S így a házasság is megmarad minden körülmények között egy magunkfajta gondolkodású embernél a szabad elhatározást korlátozó koloncnak. - Maradnak a könyvek. -

Gondolat ébresztő(csak a csoportnak)

"Kittenberger afrikai életútját mélyen meg kell ismernünk ahhoz, hogy a tucat számra használt hangzatos jelzők sablonkarakteréből kilépve megpillanthassuk a valódi embert. Az ezáltal kialakult új Kittenberger-kép, addig soha el sem képzelt világba helyezi őt, mély testi és lelki válságokkal, sikerekkel és még több kudarccal, az asszonyi törődés apró morzsáival és saját túléléséért vívott könyörtelen küzdelemmel. Életfelfogását megérthetjük napló bejegyzésének egyetlen sorából: "... de hát meg kell csinálni a dolgot. Elv! A hogy esik, úgy puffan."E szavakkal kezdtem a Nimród októberi számában megjelenő írásomat Kittenberger első afrikai éveiről. De mi az az új ismeretanyag, mely annyira megváltoztatná a róla alkotott és bennünk kialakult képet, mely addig soha el sem képzelt világba helyezné őt? Ezek afrikai naplói, melynek girbe-gurba sorai árulkodnak erről a világról. Naplóiban Kittenberger e világ kegyetlen realitásokkal tűzdelt sáros talaján áll, rengeteg küzdelemmel, problémával és kudarccal. A naplóiból megismert valóság egyáltalán nem hasonlít arra a könyveiből sugárzó "Kelet-Afrika vadonjaiban" érzésvilágra, ami mindannyiunkban él, mert serdülő korunkban - könyvei által - mélyen belénk égett.De melyik az az emberi tulajdonság, ami Kittenbergerben a legerősebben munkálkodott és ami - véleményem szerint - sziklaként nehezedett rá afrikai munkája során..Ez a kötelezettség vállalás - Súlyos szavak, melyek az embert hajtják, űzik előre még a legkilátástalanabb időkben is. Folyton keresi, kutatja a lehetőségeket, hogy milyen módon tudja teljesíteni ígéreteit. Megfelelni másoknak és még inkább saját magának óriási teher.A teljesíteni vágyás alapvető emberi tulajdonság és a kötelezettség vállalás sem kell, hogy ily drámai módon hasson az emberre. Alapesetbe. Ha a teljesítéshez szükséges feltételek rendelkezésre állnak. Ellenkező esetben előtérbe kerül az emberi leleményesség és kreativitás.Kittenbergernek sem hullott ölébe a siker. Kis túlzással ugyan, de semmi sem hullott az ölébe. A teljesítéshez szükséges feltételek, mindegyikéért keményen meg kellett dolgoznia. Véleményem szerint az ő esetében a megfelelési kényszer azonban igen túlzó volt, mely alaposan kikezdte érzékeny lelkivilágát és gyenge idegeit.Küzdelem a felszínen maradásért vagy örökös penge élen táncolás? Melyikünk tudná ezt utána csinálni. Felbukni és mindig felkelni.Kittenberger nagyon jól tudta mit jelent ez. Mint a hóban, fagyban menetelő hadifoglyok: ha kidőlsz a sorból és nem állsz talpra golyó általi halál vár. Hát ez a másik világ. Hétköznapibb világ. Nem olyan szép, nem olyan romantikus. De talán ez a folytonos küzdelem kellett ahhoz, hogy mindig a maximumot hozza ki magából és ezáltal maradandót alkothasson és mindnyájunk példaképévé válhasson.Erre a világra jó példa az alábbi írás, amit naplórészletek felhasználásával írtam. Hogy megérthessük a szöveget röviden a következőket kell tudni: 1910-12 között a Ruvána-sztyeppén állatbefogással foglalkozik, sajnos kevés eredménnyel, melynek oka - saját bevallása szerint is - a tapasztalat hiánya volt. Rengeteg küzdelem, munka és kitartás kellett ahhoz, hogy egyáltalán tudjon állatokat szállítani Budapestre. Végül ez, ahogy könyvéből is tudjuk, sikerült.(a vastagbetűs rész naplójából való)Tirina - 1912 januárNem hagy aludni a tomboló a vihar. Irtózatos dübörgéssel csapkodnak a villámok, nappali fényességet varázsolva hálómba, hol az izzó viharlámpa körül még most is ezrével döngenek az éjszaka zenebohócai a moquitók.Rongyos sátramat tépi-szaggatja az orkán és mégis bennem összemosódva a hangok és fények, gondolataim kanyargós labirintusába merülve elbóbiskolok.Európában járok, a rég elfelejtett hazában, mely már oly messzinek tűnik;visszajutok-e valaha?Manapság itt csak halál jár. Megbízatásomat nem hiszem, hogy tartani tudom, az eredménytelenség felőrli idegeimet. Rémálmok gyötörnek, s ha nagy nehezen el is tudok aludni a legkisebb neszre felriadok.Három évtized minden eredmény nélkül! Lehet, végső elkeseredésemben mondom ezt, de a naponta kínzó, gyötrő kudarc nem is mondathat velem mást. Azt megfogadom, hogy soha többé nem leszek ilyenre kapható. Ha valaha lesz még "többé" ... egyáltalán.Felriadok. Úgy nézem egy fene ménkü a jimelák melletti fába vágott. Négereim, szaladnak, szorgosan oltják a tüzet; mindegy a jimelák is mind betegek.Állok tanyám ragacsos, sáros földjén, szememben ég az izzó fa lángja, távolban hiénák röhögnek..

Az 1904-es oroszlánkalamitás során megsérült és elhíresült Mausert Kittenberger -írása szerint - az 1944-es nyilas fegyverbeszolgáltatás során Nagymaroson leadta. E puska utáni kutatás során sikerült megtalálni azt a listát, mely '44 decemberében a nagymarosi rendőrkapitányságon a beszolgáltatott fegyverekről készült. Ebben kiderül, hogy Kittenberger 2 Winchestert és egy Werndl puskát adott le. Tehát a legendás Mauser nincs köztük. Megvagyok győződve arról, hogy ezt a puskát mégsem adta le. Azóta több forrásból sejtem, hogy ez az elképzelésem valós. Van esetleg valakinek információja a puskával kapcsolatban, még a legkisebb is jól jöhet.

A lista:

Közeleg Kittenberger Kálmán születésének 138. évfordulója. Ezzel kapcsolatban egy kis érdekesség: Mi volt a véleménye saját születésnapjáról:1911 okt. 10.Túl a 3-ik X-en! Három hosszú évtized múlt el minden eredmény nélkül! De hát kár sopánkodni, azzal úgy sem segíthetek.1913. okt. 10.Most látom, hogy ma születésem napja van.Tehát már 32 éves vagyok és még mindig senki, semmi.Az első dátumnál érdekesség, hogy közel egy héttel elnézte a dátumot és ezt csak 2 hét múlva vette észre; erről a kép

MEGSZELÍDÜLT ÉVEK (1913-14)
Amikor szűk egy évvel ezelőtt Komáromi Attilával először - végtelenül sajnálom, és utoljára - találkoztam, hihetetlen odaadással, lelkesedéssel mutatta be gyűjteményének Kittenbergerre vonatkozó anyagát. Bizalommal és bizakodással mondta, magyarázta a kincset érő dokumentumok históriáit, emlékszem, hogy nyomta és már vette is ki kezemből a könyveket, füzeteket, másolatokat. Pedig nem is ismert, csak pár telefonbeszélgetés volt kapcsolatunk megalapozója és a kutatási munka is még igen gyerek cipőben járt. Kérdezte mit vinnék magammal? Mondtam, hogy csak a naplókat, azaz a fénymásolatukat; pedig hej, de sok mindent lehetett volna még. De azok már megigéztek, ilyen formán, A4-es másolatokban is. Mert a lényeg csak bennük van így is.Attila látható zavarban volt, hogy írjunk e róluk papírt - mintha nem bízna bennem - de segítettem neki, írjunk! Hátha megtalálok halni a legközelebbi találkozásig - tette még hozzá. És ez oly valószínűtlennek tűnt, nem is vettem komolyan - sokáig... Aztán még sokat leveleztünk és beszéltünk telefonon, de egy márciusi levelemre csak nem válaszolt. Furcsa volt ez tőle, már arra gondoltam talán megsértettem valahogyan, valamivel. Aztán jött tőle egy levél... az utolsó. A lánya írt az e-mail címén, édesapám hétfőn elhunyt...
Ültem a vonaton, táskámban a naplók. Talán a vészféket is meghúztam volna, ha csak annak az árán olvashattam volna beléjük. Annyira hajtott a kíváncsiság és a vágy arra, hogy ilyen módon - hús-vér módjára - találkozhassak Kittenberger Kálmánnal. A kinyíló napló tényleg megdöbbentő élmény volt, még úgy is, hogy a MÁV-izzók gyenge fényében csak minden második vagy harmadik szót tudtam elolvasni. Ma már nem jelentene problémát; rutinos módjára megtanultam olvasni a jellegzetes kittenbergeri betűket. És, hogy mit olvastam? Ha szelíd akarok maradni az is megdöbbentő élmény volt. Az elején. De azt is megszoktam már. Pedig voltak hosszú napok, hogy egyszerűen nem tudtam a kezembe venni egyiket sem. Nem bírtam többet befogadni abból, amit kaptam. Mert szikla nehéz és kő kemény minden érzés minden gondolat, minden szó. Én nem ezt vártam, hiszen a könyvek másról regélnek, más érzésvilágot táplálnak. Én ebbe szerettem bele. És most? Hogyan tovább? Szőrnyű kavarodás...Fél év a hátam mögött mire megszoktam. Meg lehetett szokni. Ma már nem zavar és a romantikus kittenbergeri érzésvilág is megmaradt. Csodálom, de így van, pedig a leírtak egy új Kittenbergert húztak ki a füzetek lapjai közül. Egy cseppet sem rosszabbat, egy másikat a valódi Kittenbergert...(Az igazat megvallva nem is erről akartam írni, hanem 4. útjának napló mesélte körülményeiről. Érdekes ez a 4. út. Amikor a 3. útján belül a Ruvána - Tirina korszak naplóit olvastam a leírtak alapján a korszakról írt cikkemnek, ill. a készülő könyvnek a "Kitartás a végsőkig" címet adtam. Ezzel szemben - Kittenberger könyve alapján - 4. útjáról tervezett publikálásomnak a "Megszelídült évek" cím járt volna. Megismerve naplóit nem, hogy ez a cím nem illeszthető rá, de még a Kitartás a végsőkig cím is gyenge lenne. Erről az időszakról nagy vonalakban, a következő részben...) 

VADÁSZ- ÉS GYŰJTŐÚTON KELET-AFRIKÁBAN c. 

könyv 1927 végén jelenik meg. A nagy sikerre való tekintettel, a következő évben már második kiadását éri meg a könyv. Az angol Edward Arnold & Co. kiadó hozzám került 1929. április 4-én kelt levele alapján , eredetileg tavaszra tervezték a könyv angol kiadásának megjelenését, de egyéb problémák miatt az csak ősszel jelenik meg.
A levél fordítása:
Tisztelt Uram!Lekötelezett minket a március 26-ai levele, és örömmel értesítjük Önt arról, hogy megfelelően átvettük az illusztrációk rajzait Mr. Kittenberger könyvéhez. Most intézkedünk az illusztrációk kinyomtatásáról, és vissza fogjuk juttatni a jegyzeteket a Franklin Társulatnak a megadott határidőn belül. Sajnos a jegyzetek nem értek el hozzánk időben, hogy megtervezzük a közzétételét idén tavasszal, és ráadásul a fordítás kiigazítása hihetetlenül nehéznek bizonyult. Ennek következtében a könyv kiadását őszre terveztük, az időpontot később még Önnel is egyeztetjük.Le lennénk kötelezve, ha tudnánk, hogy Ön mikorra várja Mr. Kittenbergert visszatérni a vadászútjáról, mert szeretnénk vele felvenni a kapcsolatot, amint hazatért.Mély tisztelettel

• a levelet bizonyos Dr. Vallas-nak címezték a Franklin Társulat székhelyére a IV. Bp. Egyetem u. 4-be. Róla még nem sikerült kideríteni ki volt.
• az angol kiadás időpontját nagy mértékben árnyalja, hogy Kittenberger egy 1929 januárjában írt önéletrajzában már mint angol kiadásban megjelent könyvet említi (az biztos, hogy a könyv 1929-ben jelenik meg)
• a könyvet még ugyan ebben az évben a new yorki Longmans, Green & Co. Kiadó kiadja Amerikában
• az eredeti amerikai kiadást 550 dolláros áron láttam a Trophy Room Books oldalán!

Az angol kiadás:

AZ EGYENLÍTŐ ALATT - egy film Kittenberger és a két Horthy 6. útjáról (1928-29)
E film, mely igazi kultúrtörténeti csemegének számít a KITTENBERGER KÁLMÁN TÁMOGATÓI KONFERENCIÁN bemutatásra kerül. Próbáltam utána járni annak, hogy az elmúlt 90 év alatt hol és mikor mutatták be az UFA német filmvállalat által készített filmet. A 6. expedíciót követően pár évig találtam adatokat. Sok helyen bemutatták az országban, az UFA Filmszínháztól kezdve az Apolló mozin keresztül kevésbé megszokott helyen is, mint a győri Szent Benedek-rendi gimnáziumban 1930-ban. Ugyancsak 1930-ban mutatja be a "Jókai-Mozgó" Pápán. Ezt követően a Világháborúig nincs több adat róla. A II. Világháború után "érthető" okokból természetesen nem vetítik. A filmre csak 10 éve bukkantak rá újból a Nemzeti Filmarchívumban.
RÉSZLET AZ A MEGVÁLTOZOTT AFRIKA C. KÖNYVBŐL:Rhino-Camp-nél sokat vesztegel a hajó, mert az áruforgalom a gyapotidény alatt igen nagy. Ezt az időt kihasználandó, filmkirándulásra indultunk, annál is inkább, mert jelentést kaptunk, hogy úgy 3-4 mérföldnyire és nem meszszire az úttól két fehérrinoceroszt láttak egy bozót árnyában pihenni.Mindjárt megszerveztük ezt a rövid filmkirándulást.Fegyvert nem vittünk magunkkal, mert a fehérrinó elejtése szigorúan tilos. Velünk jött két útitársunk is. Egy doktornő és egy hadbíró, ...Felkapaszkodtunk tehát a teherautóra és aztán hajrá.Már négy óra volt és így nagyon kellett sietni, mert hamar fogyni kezd késő délután a filmező világosság.Két vezetőnk hatalmas termetű, teljesen meztelen lugwari bennszülött. ...A két hatalmas szál fekete ugyancsak kilépett. Alaposan ki kellett «nyújtani lábunkat», hogy el ne maradjunk tőlük. Kivált a kicsitermetű doktornőnknek kellett igyekeznie, ki hosszú khaki nadrágjában olyan volt, mint egy első hosszú nadrágjában feszelgő kis gimnazista.Már az első száz lépésnél vaddal találkoztunk. A szépen tarkázott nüusi erdei antilópokból láttunk egy párt, azután vízi- és tehénantilópokat. Fehérrinó nyomokat is láttunk mindenfelé, de feltűnt, hogy azok nem voltak frissek, de annál frissebben csillogtak a leégett szavanna perjéjében az utunkat keresztező bivalynyomok. Minden pillanatban számítani lehetett arra, hogy bivalyokra akadunk.Egyszerre a két kirongózi visszapattan és a kezükben tartott elefántfűszál abban a pillanatban úgy fekszik tenyerükben, mintha az az ártatlan nádszerű valami nehéz vetőlándzsa lenne.Mindjárt észrevesszük, hogy a gyérlombú mimózabozót feketére égett aljában nem rinó, hanem két öreg, csordájuktól kivert bivalybika fekszik.Horthy Jenő sietteti a filmező masinát készre szerelő öccsét. A kis doktornőt egy fára segítjük, hova később a hadbíró is fellép. Ekkorra már berreg is a filmező masina. Horthy Jenő előresiet és - ezt mindjárt konstatáltam magamban - kitűnően utánozza a bivaly röfögését. Erre a bivalyok felugrottak, de nem szaladtak el, hanem először kíváncsian, majd fenyegetőleg közeledtek a hozzájuk máris nagyon közel jött film vadászhoz.A masinában volt filmszalag csakhamar leszalad. Újra kellett tölteni. Lázasan bontja ki Horthy István az új 100 lábas filmszalagot és tölti meg vele a «Flimo»-gépet. Most már csak a rugószerkezetet kell felhúzni és újra megindulhat a filmezés. Szerencsére a két vén bivaly ennél a procedúránál tovább kíváncsiskodott - valószínűleg nem látott ilyen dolgot azelőtt - és csak néha mutattak fenyegető magatartást, amikor fejüket dacosan levágták. De aztán megint tétován álldogáltak, nem tudták, hogy tovarohanjanak-e vagy pedig támadjanak.Olykor-olykor bizony sokért nem adtam volna, ha nehéz duplapuskáink kéznél lettek volna, noha arra a hálátlanságra nem is gondoltunk, hogy fegyverünket a végszükség előtt megszólaltattuk volna.. . .Sajnos, a nap egyre lejjebb hajlott és így egyre fogyott a világosság, mely különben is nagyon gyenge volt a nagy szavannaégések füstfelhői és tovaszálló finom korompora miatt. A bivalyok is megunták a dolgot és nehézkes galoppban - gyakran megállva és visszafordulva - elvonultak. Útitársaink nagyon élvezték a filmkirándulást, kiváltképpen a kis doktornő, ki most látott először szabadban bivalyokat.

Egy kocka a filmből

"AZ EMBER NEM IS ÉRZI MAGÁT IGAZÁN VADÁSZNAK, HA ILYENEKRŐL HALL"

"Hogyne, mikor ott ül elõttünk valaki, - egy igénytelen, halkszavú, semmit szívesen elmondani nem tudó, tán nem is akaró olyan vadászember, aki száraz egykedvûséggel beszélget az õ harmincegy oroszlánjáról amelyet leterített, és a vetített képeken látjuk ezek egyik-másikának a fényképét, hogy amint ott fekszenek holtan, sörényes királyi mivoltukban, rettentõ izomzatukkal: az ember hajlandó volna levenni a kalapját és lábujjhegyen lépni a megilletõdéstõl, ha nem ülne födetlen fõvel egy kényelmes szinházi páholyban, ahonnan mindezt irigyen nézi, és mégis büszkén; mert hisz egy magyar embernek a «magyar virtusáról» beszélnek némán is azok a zordon és mogorva nagy halottak."

Kittenberger 1921 május 20.-án egy igen nagyszabású előadást tartott az Urániában, amin Horthy Miklós kormányzó és más királyi fenségek is jelen voltak.

Az eseményről Bársony István vadász-írónak - ahogy Fekete I. fogalmaz a magyar vadászirodalom megteremtőjének - írása a Nimród 1921 júniusi számában jelent meg.

TIRINA-CAMP PROJEKT 3.
A TIRINA-FOLYÓ TÉRKÉPI BEAZONOSÍTÁSA
Első könyvében Kittenberger a Tirina-folyóra vonatkozó leírását így kezdi: "Harmadik afrikai utam egyik gyűjtőtanyáján, a Tirina nevű vizesgödröknél vagyunk. Az 1910. évet írjuk. A térképen hiába keresnők ezt a helyet. Ott ezt az összefoglaló elnevezés találjuk: Ruvána-sztyepp." Ez a helyzet mind a mai napig fenn áll. Így a folyó térképen történő beazonosítása vállalkozásunk elméleti részének legnagyobb kihívást jelentő feladata. Minthogy ez a kérdés a projekt kidolgozásának kulcsproblémája, ezért megoldására igen nagy hangsúlyt fektettünk. Korabeli és jelenkori térképek tucatjait átvizsgálva sajnos azt kell mondanom, hogy teljes bizonyossággal a folyót mind a mai napig nem tudtuk beazonosítani. A helyszíni hivatalos szervekkel és magánszemélyekkel folytatott levelezésekből csordogáló információk sem bizonyultak elegendőnek a Tirina térképi meghatározásához. Az ez idáig rendelkezésre álló információk alapján nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy a Tirina-folyó az 1. térképen jelzett helyen van. Ezt megerősíteni látszik a 2. és 3. térkép (ezek forrás megjelölésétől most eltekintek), valamint az, hogy egy tanulmány szerint a Tirina Issenye településen halad keresztül. Árnyalja a problémát, hogy egyes földrajzi helymeghatározási oldalak TARINA-folyót jelölnek ebben a körzetben. Véleményem szerint a két megnevezés azonos objektumot takar. A beazonosítás elsődleges problémája azonban az, hogy a nagy térképező oldalak (Google, Openstreetmap) Ruwana-folyóként jelölik ezt a lokalitást. A Ruwanát ábrázoló egyéb tanulmányokból kivett térképek megint más képet mutatnak, mely alapján feltételezhetjük, hogy helyes úton járunk. Tehát a folyó meghatározására vonatkozó kutatás jelenleg is folyamatban van. Az eddigi eredményeket figyelembe véve azonban számításba kell vennünk azt a lehetőséget is, hogy a Tirina-folyót teljes bizonyossággal csak a helyszínen tudjuk beazonosítani. Figyelembe véve az erre a témára vonatkozó eddigi kutatásokat és ez alapján mérlegelve a folyó legvalószínűbb elhelyezkedését a projekt kidolgozását az 1. térkép alapján végeztük el. Bár így a TIRINA-CAMPRE vonatkozó helymeghatározási tervezet kérdéses, az ehhez szükséges eszköz és módszer kidolgozása azonban lehetséges volt.

FEKETE ISTVÁN IDÉZETEK KITTENBERGER KÁLMÁNRÓL 1.
" A Te életed munkája nem törékeny panoptikum, hanem a szellem időtlensége, amit nem lehet elpusztítani."
(Idézet Fekete István Kittenberger Kálmánhoz írt 1957. január 10.-én kelt leveléből. A levélből kiemelt idézettel az 1956. októberi Kittenberger gyűjteményt ért csapásra történik utalás)  

NAPLÓ TÖRTÉNETEK - EGY JÓ BIVALYOS NAP
1910. NOVEMBER 27.Hajnalban a tinga-tingához* igyekeztünk, hol örömmel látom, hogy napról-napra 3 öreg bika legelész annak partjánál. Később én akadtam a friss nyomra, s nemsokára rá ugyancsak én pillantottam meg őket a távolban álldogálni, körülvéve zebrák és gnúk ezreitől. Gyönyörű látvány volt, a ritka állatokat így szabadon látni.Szelünk rossz volt, így egy óriási kerülővel akartam hozzájuk férni. Tudtam, hogy bajos lesz, mert minden előbbre jutásnál százszámra iramodtak meg a gnúk és a zebrák. Kerülés közben egy gepárdot pillantottam meg, de az elszelelt. Különben sem lőttem volna rá. A bivalyok közelébe érve tisztult egy kissé a határ, mert az óriási vadtömeg ketté vált, s az egyik Uschangi felé, a másik Ruvána felé tartott. Vagy 200 db gnú maradt a bivalyokkal, melyek lassan irányomban mozogtak. A bivalyokat kb. 150 lépésre közelítettem meg, akarom mondani ők engem. Ekkor a gnúk nyugtalankodni kezdtek, erre a bivalyok feléjük fordulva megálltak. Vállapjuk rézsút volt felém. Kitűnő cél! Asztal simaságú, friss - alig 5 cm - füves sztyeppe, s a bivalyok is nyugodtan álltak. Az erős orkánszerű szélben azonban alig lehetett a puskát nyugodtan tartani, ráadásul az először csütörtököt mondott. Lövésemet alig jelezve megugrottak a bikák, sok golyót küldtem utánuk, azaz az első meglőtt után. A golyó beütést az orkán zúgása miatt nem hallottam, nem is jeleztek, csak rohantak egyenes irányba a tinga-tinga felé.Sindánó azt állította, hogy a meglőtt bivaly vállapját vér festette. Én semmi vért nem találtam, egy cseppnyit sem. Igaz, hogy bajos lett volna vért találni, mert kopár helyeken át vitt az útjuk. Átjőve a bara-barán a nyomok a nagy flótázó akácosba vezettek. Enyémek vagytok! gondolám. De rémülve látom, hogy a bivalyok szétválva galoppba kezdek. Uschanginakvették az irányt. Mindjárt megértettem, hogy miért! A barom Szongoru Kitunyi helyett idejött, a bivalyok meg szelet kapva megugrottak. Látták is őket, a magányos állítólag nagyon betegen cammogott.Leverve, kénytelen - kelletlen követtem az egyik nyomot. Sűrű, csúnya bozótosba ide-oda forogtunk. Egy helyen orrunk elől ugrott meg. Majd később egy sűrűbe ment be, átgázolta Uschangit, mely most azon a helyen tele van vízzel. Egy krokodil is úszkált benne nagy vígan. Nem is volt kellemes a bestia megpillantása után az átgázolás.A sűrűre rátekintve mindjárt tudtam, hogy a bivalynak ott kell lenni. Körül jártuk, de nyoma nem vezetett ki. A szél a nyom felől rossz volt, ezért meghajtattam a sűrűt, magam pedig egy kis tisztáson álltam el. Már elszundikáltam, mikor Sindánóék belefogtak a fák döngetésébe. Persze azonnal felugortam, bár nem sok reményem volt az egészhez. A hajtók zaja már hozzám ért, tehát előbbre mentem. Majd utána csörtetés, s az öreg bika kirohant a tisztásra. Tíz lépéssel már bent is volt a sűrűbe, de ezalatt három jó golyót kapott vállapjába. Mikor a sűrűben megállott, én - bolondság pedig - azonnal utána mentem, s megadtam neki a kegyelemlövést. Soha ily szívós állatot! Felejthetetlen lesz, hogy mikor már jó ideje mellette ültünk, s vártuk a kimúlását (patronnal spórolni kell, s különben is hiába, nem pusztul el előbb, sőt az ellenkezőjét éri el vele az ember) egyszer csak felüti a fejét és hosszan belebődül a liánokkal beszőtt sűrűbe.Nagyon vén példány. Szarva nagyon szépen töredezett (gyöngyözött) és erősen hajlott. Olyan formájú, mint az első itt lőtt bikám szarva. Eleinte nagyon kicsinynek tartottam, mert az óriási testtel nem állt arányban De most este, hogy a sátramhoz hozták megmértem és örömmel látom, hogy 164 cm. Tehát az itteniek közül eddig a legjobb.
(Ez a történet Kittenberger első könyvében megírásra is került. Ott megtudhatjuk, hogy ez a bika egy régi ismerős. Ugyanis mikor emberei a koponyát a hústól megtísztították, a szarvtő szaruját átütve a koponyacsontban megtalálták azt a deformálódott 8 mm-es M.-Sch. -golyót, mely egy korábbi történet szerint 1910. október 12.-én került oda)
Mivel a könyvben közölt bivalyos képek egyikéről sem bizonyítható egyértelműen, hogy eme történet főszereplője, ezért az alábbi képet csupán illusztrációs célból csatoltam be!

Nagyságos Kittenberger Kálmán Úrnak!
Mélyen tisztelt Uram! Nem mulaszthatom el, hogy abból az alkalomból, hogy nagybányai Horthy Jenő úr az ugandai vadászati utazása alkalmával elejtett fehér rinocéroszt /Ceratotherium simum Burch./ a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárának ajándékozta, Nagyságodnak intézetünk háláját ki ne fejezzem szíves közbenjárásáért és fáradozásáért.Fogadja nagyrabecsülésem nyilvánítását és maradtam tisztelettel Csiki Ernő
igazgató
Budapest, 1926. szeptember 16.-án (Komáromy Attila gyűjteményéből)

Csiki Ernő (1875-1954)

Csiki Ernő, 1898-ig Ernst Dietl (1875. október 22., Zsilvajdejvulkán [Vulcan, Románia] - 1954. július 7., Budapest): állatorvos, múzeumigazgató. - Diplomáját az Állatorvosi Főiskolán szerezte meg (1897), a biológiai tudományok doktora (1953). - 1897-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Állattári Osztályához asszisztensnek, és rábízták a bogárgyűjtemény és az állattári könyvtár kezelését, valamint a tárvezető mellett a titkári teendők elvégzését is. Múzeumi segédőr (1901-1908), múzeumőr (1908-1914), igazgatóőr (1914-1919), az Állattár adminisztratív vezetője (1919-1923), végül nyugdíjazásáig (1933) a Magyar Nemzeti Múzeum osztályigazgatója. Nyugdíjazása után évekre visszavonult, de a II. világháború után külső munkatársként haláláig részt vett az Állattár munkájában.(forrás: Magyar Rovartani Társaság)

MICSODA KÜLÖNBSÉG!

Kittenberger első állandó gyűjtőtábora a Lettema-camp csak néhány banánlevelekből összetákolt kunyhóból állt. Pénze nemigen volt, másfél hónapig egyedül igazi Robinson-életet élt itt.

Ezzel szemben az 1910-ben felépült Tirina-camp, kisebb falu nagyságát elérő méreteivel a legnagyobb volt Kittenberger afrikai működése során. Az itt eltöltött két év alatt több száz ember fordult meg a táborban, sokan családostól költöztek ide.

KILINDI - ELSŐ LÉPÉSEK

"Brit Kelet-Afrika kikötőjében Mombasában szálltam ki először Afrika földjére, arra a földrészre, mely négy kirándulásom hosszú évei alatt sok leírhatatlanul szép percet, de még több gonosz órát és napot rejtegetett számomra. És ahová most is - sok év múlva - álmaim visszavisznek, és ahová lelkem a felejthetetlen földrész varázslatos erejétől mindig visszavágyik."Kittenberger 22 évesen csodálkozik rá először Afrikára, arra a mély titkokba burkolózó földre, mely könyörtelen iramban felnőtt férfivá nevelte. A mesebeli álom megvalósulása egyben menekülés is volt, menekülés az otthon nyomorúsága elől. Tatrang már megfelelő hely volt, hogy messziségével és magányával feledtesse a múlt keserűségét, így Afrika ebbe a felfogásba még jobban belefért. Másrészről ez a valóban varázslatos és egyedülálló lehetőség alkalmat ígért számára, hogy megvalósítsa önmagát, utópisztikus vágyait, elképzeléseit még úgy is, hogy tisztában volt saját hiányosságaival: pénz, nyelvtudás, tapasztalat."Elértük hajóutunk végcélját. Közép-Kelet-Afrika ősrégi kikötő városába Mombasába érkeztünk. Régi kikötőjét most legföljebb kisebb gőzhajók, kereshetik fel, no meg az arab és indiai vitorlások, a dhauk. A nagy óceánjárók Mombasa kitűnő, új, védett kikötőjébe, Kilindibe kötnek ki.Elintézvén a vámot és másféle "kellemetlenségeket", mint a fegyverek lebélyegzését és regisztrálását, gyorsan tovább, ki az afrikai ősvadonba, hol mint múzeumi gyűjtő, nagyvadász és állatfogó hosszú évekig működtem."Kittenberger tehát Kilindi (Kilindini) kikötőjében lépett először Afrika földjére. A kikötőt 1896-ban nyitották meg, amikor elkezdődtek az ugandai vasúthálózat kiépítésének munkálatai. Kilindini egy régi szuahéli kifejezés, amely azt jelenti: "mély". A kikötőt hívják így, mely utal a csatorna mélységére. Legmélyebb pontja 55 m. A kikötő egy olyan ria nevű természetes földrajzi jelenség példája, amely több millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor a tengerszint emelkedése elárasztotta a folyótorkolatot. A kikötő Kenya egyetlen nemzetközi kikötője.

UTAZÁS MOSCHIBA
Damaszkin Arzén beszámolója: "Szegény Kittenbergert annyira gyötörte a láz, hogy innen már nem bírták lábai tovább, és poggyásszekereken kellett a még hátralevő, körülbelül 30 kilométer utat megtennie. Tekintve, hogy ezek a kezdetleges szekerek helyenként a vízmosásokon csak támogatva, tolva juthatnak keresztül, képzelhető, hogy a szegény beteg mily kínokat szenvedett, míg Mosiban nyugalomhoz jutott. Lovakat az egész Kilimandzsáró vidékén fellépő cecelégy miatt nem tarthatnak, minden szekér elé hat-nyolc szamarat fognak. Minden ilyen szekérhez ugyanannyi tartalékszamár van kötve, s miután minden ilyen szállítmánnyal négy-öt szekér indul egyszerre, képzelhető, ily nagyszámú csacsikaraván mily hajszolással és ordítozással halad előre"

KOVÁCS LÍVIA
Kittenberger feleségéről Kovács Líviáról viszonylag kevés adat áll rendelkezésünkre. Találtam egy 1941-es Származási Igazolványt, amibe pár adat szerepel róla:Édesapja: Schmidt Ödön Édesanyja: Herrmann Constantina Születés ideje: 1894. április 26.Születés helye. Lunka
(elképzelhető, hogy van róla irodalom csak én nem ismerem; ha valaki tud ilyenről kérem ossza meg velünk) 

LETTEMA KORSZAK - TRAGIKUS VÉG
Kittenberger 1903 decemberében üggyel-bajjal (az aruschachiniek nem akarják neki megmutatni az utat) megérkezik a Daryama folyó partjára. Tábora igen egyszerű. Banánlevelekből összetákolt pár kunyhóból áll, de nem is igen volt szüksége többre, hiszen anyagi kiadásainak mérséklése miatt a tábor felépítését követően elbocsájtja wanyamvezi vezetőit Ismét egyedül marad. Ez az ún. Robinson élet másfél hónapig tart. Szorgalmasan dolgozik, láda számra küldi haza a gyűjtött anyagot és vígan hódolhat szenvedélyének a vadászatnak. Itt lövi első oroszlánját és leopárdját is.Kittenberger már 1904 április 24.-én Damaszkinnak írt levelében említi mily sokszor került életveszélybe ezen időszak alatt. Bizonyára legkomorabb rémálmaiban sem gondolta, milyen rettenetes baleset alany lesz pár hónap múlva. A június 11.-én bekövetkezett szörnyű szerencsétlenség igen könnyen jelenthette volna az akkor 23 éves Kittenberger rövid afrikai pályafutásának tragikus lezárását.Ha az oroszlánkalamitást - ahogy Kittenberger használja - nem egy epizódként, hanem tágabb értelemben több nap sorozataként vizsgáljuk, akkor egyértelműen látható, hogy három pontján is halálos kimenetelű lehetett volna. Az oroszlántámadás, a betegszállítási napok és az orvosi ellátás, mind-mind komoly kockázatot jelentettek Kittenberger életben maradási esélyeire. Így biztosan állíthatjuk, hogy az oroszlántámadást követő hat nap Kittenberger életének legkritikusabb szakasza volt.E tragikus időszak nyitányát jelentő oroszlántámadás a tábor közelében történik. Kittenberger első lövése megsebesíti az állatot, mely eltűnik a fűrengetegben. Követi a nyomokat, de egy ponton morgás jelzi, hogy a sebesült támadni készül. A magas fű miatt azonban nem látja, ezért közelre kell bevárnia, hogy lövéshez jusson. Amikor az oroszlán láthatóvá válik azonnal tüzel, de a patron nem sül el. A rárontó állat földre dönti. Kittenberger, puskáját keresztbe tartva védekezik, melyen a harapó állat fogainak hat helyen marad lenyomata. Az első lövés már súlyosan megsebesítette az állatot, mivel tüdőlövést kapott, vért hány. Egyértelműen ez Kittenberger szerencséje. Az agonizáló állat Kittenberger mellkasára ejti fejét, a szájából kilógó nyelvet Kittenberger megrántja, aminek hatására a puska szabaddá válik. Az oroszlán morog, de nem mozdul, így Kittenbergernek elég ideje van, hogy patront cseréljen és azt az állat szemébe lőjje. A lövedék és a légnyomás szétveti a koponyát, lelöki róla a fejet úgy, hogy az oroszlán egész teste utána fordul. A hét helyen sebesült Kittenberger nagy vérveszteséggel, jut vissza a táborba, ahol saját maga mossa ki sebeit és egy borotvakés segítségével leoperálja jobb keze középső ujjának lelógó ujjpercét. Nagy üggyel-bajjal - mivel az aruschachiniek kezdetben nem vállalják - megszervezi saját mentőútját Moschiba. Az út nehézségére jellemző, hogy a mintegy 60 km-es távot hat nap alatt teszik meg. Moschiba június 17.-én érkeznek. Újabb szerencsétlenség, hogy az ott állomásozó katonaorvos, betegsége miatt előző nap hagyja el a Bómát. Dr. Plötze a szomszédos mambai protestáns misszió orvosa csak másnap érkezik meg. Így megdöbbentő az a tény, hogy Kittenberger, sebesülését követően csupán egy hét múlva részesül szakszerű orvosi ellátásban. El is komorul Plötze arca, mikor meglátja az elhanyagolt sebeket. A doktor alapos munkája azonban segíti kihátrálnia Kittenbergert az életveszélyből. Leszögezhetjük tehát azt a tényt, hogy ebben a helyzetben Kittenberger csakis Dr Hermann Plötze német orvosnak köszönheti, hogy életben maradt.Plötzét teendői visszaszólítják eredeti székhelyére, így magával viszi Kittenbergert is, aki itt, a Marangu melletti misszióban tölti a következő mintegy másfél hónapot.

DWOLE - DWOLI?
"A chopei elefántvadászat után Dwolé-ba, D. N. Stafford barátunk Hoima melletti ültetvényére mentünk. Itt terveztük a további utat, elpakkoltuk az elpakkolandókat, a múzeumi elefánt kivételével, melynek gondját Stafford teljesen levette vállunkról és azonkívül a háromnapi pihenő alatt gyógyítottuk elefántfűvágta sebeinket.A háború kitörésének évében jártam először Dwolé-ban. Ez a gyönyörű fekvésű, hatalmas ültetvény már akkor is, a kezdet első éveiben sejttette, hogy nagytudású és tetterős gazdája Uganda egyik legtökéletesebb mintaültetvényét fogja itt létesíteni."(részlet az A megváltozott Afrika c. könyvből)
Egy Szlávi Kornéllal kapcsolatos bejegyzésemben kértem segítséget DWOLE földrajzi helyszín meghatározásához. Mert mint írtam ezt az objektumot egy térképen sem találtam. (Szlávi Kornél sem) Szabó László segítségével nagy valószínűséggel megvan Dwole. Igaz egy betű eltéréssel: DWOLI Hoimatól kb. 15 km-re, ÉNYra. Térképészeti tapasztalataimat figyelembe véve, okkal feltételezem, hogy ez a keresett objektum. Teljes bizonyosság majd a helyszínen.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy CHOPE is egy elveszett helyszín, de azt korabeli térképeken megtaláltam!)
Dwolit végül is a FALLINGRAIN:COM oldalán sikerült beazonosítani és az OPENSTREETMAP térképén ábrázolni

Kipusztult a fehér orrszarvú*
Sajnos erről szóltak a hírek 2018 márciusában..Északi alfajának (Ceratotherium simum cottoni) utolsó hím példánya, a Sudan nevű, 45 éves hím 2018. március 19-én pusztult el a kenyai Ol Pejeta vadvédelmi területen. Az alfaj egyedszámának vészes csökkenése már Kittenberger idejében is védelmi reakciókat váltott ki az akkori hatóságokból. Kittenberger 1929-es ugandai tartózkodása idején az Albert-Nyanzától északra és az Albert-Nilustól nyugatra eső területeken a "szigorúan védett szélesszájú orrszarvú hazájában" a közönséges rinocérosz lövése is tilos volt, "nehogy valaki - talán akarattal- egy fehér orrszarvút közönséges rinónak nézzen és lőjön le". Sőt kilövését a kormányzó még múzeumi célokra sem engedélyezte. Kittenberger még a déli alfajt tartotta veszélyeztetettebbnek, irja: "elterjedése már nagyon korlátolt, Dél-Afrikában már a múlt század - értsd: 18. sz. (szerk.) - elején kipusztult, most csak a Dél-afrikai rezervátumokban él egy-két példány". Azonban a hatásos természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően mára egyedszámuk mintegy húszezerre nőt. Az északi alfaj sajnos nem járt ilyen szerencsével. Kittenberger azt irja: "a fehér orrszarvút az ugandai, szudáni és belga-kongói vadásztörvények hosszú időre biztositják a kipusztulástól." Igaza volt. 100 év hosszú idő..*A szélesszájú orrszarvú (Ceratotherium simum) vagy ahogy gyakran egy hibás fordítás miatt említik: fehér orrszarvú, az emlősök (Mammalia) osztályának páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül azorrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családjába tartozó faj. /forrás: Wikipédia/

A Csuka-völgy egy '45 előtti képeslapon 

KITTENBERGER LEGYECSKÉJE, AVAGY A KUTATÓMUNKA SIKERÉNEK KÜLÖNLEGES KULCSA

 Kittenberger a Vadász- és Gyűjtőúton Kelet-Afrikában c. könyvét 1927-ben írja. Összefoglaló mű, mely afrikai munkásságának 1903-tól 1914-ig terjedő korai időszakát, és az 1925-26-os mintegy féléves jelenkori szakaszát öleli fel. A mű megírásakor valószínűleg problémát okozott az a tény, hogy a korai időszakból rendelkezésére álló naplóinak, feljegyzéseinek egy része elveszett, megsemmisült. A korai időszakból ritkán idéz feljegyzéseiből. Valószínűleg a mű felépítéséből fakad, hogy a kutató számára a helyszínek és a cselekmények kronológiai rendje nehezen követhető, ritkán utal pontos dátumra sokszor csak az évszámot jelöli meg. A cselekmények folytonossága is sok esetben megszakad, esetleg később, másik fejezetben töredékesen tér vissza rá. A Fernbach Bálint által vezetett 1910-es vadászexpedíció részleges leírását, könyvében három helyen találtam meg. Sajnos az idő és térbeli információk igen hiányosak, pontos adatok csupán az expedíció előkészítésénél, indulásánál, és a közben történő pár eseményénél állnak rendelkezésünkre. Itt kell megemlíteni azt a megérzésemet, hogy Fekete István ezzel a szűkszavúsággal tisztába volt. Kittenbergerről szóló könyvében igen nagy súlyt fektet arra, hogy az ismert történeteket kibontsa, új információkat közöl vigyázva arra, hogy az eredeti mondanivaló ne sérüljön. Több helyen konkrétan utal is erre. Kittenberger oroszlánkalamitást ábrázoló leírását kifejezetten szűkszavúnak tartja és ki is mondja:"- Kálmánkám - csengtem -, az első könyved igaz, hogy klasszikus gyöngye a trópusi irodalomnak, de, hidd el, bárki más tíz kötetet írt volna belőle. Én inkább azt szeretném hallani, ami kimaradt belőle..."Kittenberger Fekete István tollába adja történeteit, s az írótól természetesen nem lehet elvenni azt a szabadságot, hogy költői eszközökkel színesebbé, élménygazdagabbá tegye számunkra azokat.
Első könyve felépítését, mondanivalóját tekintve elsősorban tudományos-ismeretterjesztő mű. Nem is célja az események pontos tér- és időbeli követése. Az A Megváltozott Afrika c. második könyve viszont egy fél évet felölelő vadászexpedíció naplószerű megírása, ahol pontos kronológiai rendben követhetők az egyes helyszínek és események. A kutatónak igen nagy problémát jelent eme "szűkszavúság". Igen csak körbe kell járnia az adott témát, hogy hiteles és pontos információkat tudjon közölni. Ehhez meg kell találnia a megfelelő módszert. Tökéletes módszer azonban ritkán van. A kutatási út alatt a módszer alkalmazása többnyire újabb és újabb problémákat szül.A kutatómunka alappillére a gyűjtő- és vadász helyszínek pontos idő- és térbeli beazonosítása. Az eszközt (a terepi kutatásig) a szakirodalom, elsősorban gyűjtési adatai, naplói és könyvei jelentik. a fent vázolt problémákkal.Hogy ez ügyben, mennyire körültekintően kell eljárnunk azt a következő eset mutatja. (alap probléma az volt, hogy akkor még nagyrészt a könyvben fellelhető adatokra támaszkodtam valamint elég amatőr módon - mivel a gyűjtés idejére vonatkozó információ a képen nem látható - úgy gondoltam talán a múzeum tévedett...)Még a kutatómunka elején történt, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában található Dr. Papp László által 2010-ben új fajként leírt - Kittenberger által gyűjtött- legyecske ismertetőjében rossz információt találtam, a gyűjtés körülményeivel kapcsolatban. (Legalábbis én akkor így gondoltam.) Ebben az állt, hogy a legyecskét, az oroszlánkalamitást követő lábadozási időben Kiboshóban gyűjtötte 1904. szeptember hónapban, melynek kivételes leírása Kittenberger Damaszkin Arzénhoz írt levelében olvasható.A rendelkezésemre álló adatok alapján, viszont ez nem volt lehetséges, mivel a kérdéses időszakban nem tartózkodott a településen. A Fekete István könyvében megtalálható levél nem tartalmazta a gyűjtés körülményeit sem. Állításomhoz a következő információk álltak rendelkezésemre:- 1904. június 11. - oroszlán támadás- gyógykezelés: Moshi- lábadozási időszak: mambai misszió- 1904 szeptember 3. - Damaszkinhoz írt levél keltezési idejeEzek a könyvben fellelhető adatok. És az előzmények: a kontinensre történő érkezését követően megkapja a maláriát, Moshiban gyógykezelik 1903-ban. Lábadozási ideje alatt sokat gyűjt, eljut Kiboshőba is. Pár hetet tartózkodik itt. Az év végén eljut a Letema hegyek lábához és létrehozza első gyűjtőcampjét. Itteni munkájának vet véget a következő év június 11.-i oroszlán baleset. Ezt követően Moshiban majd a mambai missziónál gyógykezelik.A történet eddig tart. Kiboshóról az 1904-es évből egy szót sem ír. Annyit tudunk, hogy tervei között szerepel a Kilimandzsáró környékének bejárása.Hogy a felvázolt problémát orvosoljuk, levelet írtam az Állatár Dipterákkal foglalkozó muzeológusának és segítségét kértem az ügy megoldásában. Mint kiderült a legyecske cédulaadatain (ami a gyűjtés helyét és idejét tartalmazza)Kibosho, 1904. IX. 1-8. adat szerepelt, így tévedés a Múzeum részéről természetesen nem történt.Ebből az esetből tanulva ma már több min 300 gyűjtési adat áll rendelkezésemre. Ezen adatokat felhasználva egyre pontosabb képet kapunk Kittenberger afrikai munkásságának tér- és időbeli mozgásával kapcsolatban.A képen Kittenberger legyecskéje ((Poeciliosomella kittenbergeri Papp, 2010). látható. A cédulákon olvasható a gyűjtés helye (Kibosho 1600m.) a gyűjtő neve (Katona - Kittenberger magyarosított neve). a gyűjtés ideje a cédula másik oldalán található, ezért nem látható

Schillings - Mauser
Kittenberger C. G. Schillings német vadásztól vásárolja meg azt a legendás puskát, mely egy 1904-es oroszlán támadás miatt vált egyedivé, Kittenberger számára örök emlékké, számunkra ikonná.
Carl Georg Schillings a kor talán legnagyobb felfedezője, természettudós, gyűjtő és vadász, a természetfotózás és legfőképpen az éjszakai természetfotózás úttörője. Zoológiai munkái a kor tudományos állását tekintve alapműnek tekinthetők. Kittenberger is többször hivatkozik rájuk. Számos addig ismeretlen fajt írt le a kullancsoktól a nagyobb emlősökig, melyek közül több faj az ő nevét viseli. Hatalmas, 2-300 fős szafarikkal járta Német-Kelet-Afrika ismeretlen vadonjait. Munkáját az akkori Német Császárság bőkezűen támogatta. Utolsó felfedező útjáról visszatérve Moshiban árvereztette el óriási szafarijának összes felszerelését.
C. G. Schillings - és szafarija

Szubjektív - 3.

Találkozás
"Az erre legilletékesebb elbeszélése és engedélye alapján megírhatom, hogy Kálmán minden előzetes "széptevés" nélkül egy szép napon szokatlan ünnepélyességgel jelent meg a szomszédból, Kovács Ödön kis házából a régi barát húgánál, és egy hatalmas csokrot tartott a kezében mint más a kézigránátot. A csokor úgy látszik, zavarta hatalmas mondanivalójában, mert letette a székre, és megigazítva keménygallérját, azt mondta:- Lívia kérem, legyen a feleségem.- És maga? - kérdeztem akkor özvegyét.- Én? Úgy megijedtem, hogy azonnal igent mondtam, mert nem is tudtam volna mást mondani. Talán a ház dőlt volna össze, vagy a csokor robbant volna szét...! Nem, nem lehetett mást mondani, és - természetesen ma sem mondanék mást."/Fekete I.: Kittenberger Kálmán élete/
Napok óta égre-földre keresek Kovács Líviáról fiatal kori képet. Nem sikerült. Ha valaki ebben tudna segíteni annak nagyon hálás lennék!!!
Kovács Lívia a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- é Vadaspark 1958-as megnyitásán

NÉMET-KELET AFRIKA - USAMBARA VASÚT

Az Usambara vasút létrehozásának eredeti célja az volt, hogy az Indiai - óceán partján álló kikötővárost Tangát összekösse az onnan 700 km-re fekvő Viktória-tóval. 1911 szeptember 26.-án a vonal elérte Moshit. A 351,4 km hosszú vonalon október 4.-én indul meg a forgalom. A menetidő 14 óra 40 perc volt. Bár az arusháig kiépülő vonal terve készen állt, a világháború kitörése a további építkezést meghiúsította. Az 1913-as német szabályozás szerint az Usambara vasút 18 mozdonyt , 31 személyvagont és 199 tehervagont üzemeltetett 562 alkalmazottal (ebből 35 európai)./forrás:Wikipédia, Németh István - Juhász Dániel:Német gyarmatpolitika a 19-20. század fordulóján/A vonal ma is működik.Schwarmayer Christian a felújítás végén járó moshi vasútállomás épületéről júliusban készítette felvételét. Egy régebbi kép alapján ez rá is fért. 

PORTRÉ
Számomra ismeretlen Kittenberger portrét fényképeztem le, Telek Lajos újságíró kiállításán  

"ARCKÉPCSARNOK"
Kittenberger Kálmán 1956. június 11.- én elhangzott rádió riportja alkalmából megemlékezett barátairól, vadásztársairól. Az alkalomra megjelent emléklapot Vezényi Elemér festőművész készítette. A barátok sajátkezű aláírásukkal látták el.Névsor az emléklapon szereplő sorrendben:(Akinek volt szerencséje és az alábbi Kittenberger-barátokkal kapcsolatban van személyes élménye, nagyon szívesen vennénk ha megosztaná velünk.) Láng Rezső (Sólyom) - biológus, tanár - vadásztársFejtő SándorS. Szabó Ferenc - FM államtitkár - Mezőgazdasági MúzeumDr. Greschik Ferenc - ornitológus - Magyar Nemzeti MúzeumCsathó Kálmán - író - vadásztársDr. Nagy Gyula - Vt. elnök - vadásztársCsutorás SándorZsámbor Ernő - erdőmérnök - OEF. vadászati főeladóHoldamph Gyula - erdőmérnök- OEF.osztályvezetőRadvány János - PM osztályvezető - vadásztársOrbán László - erdőmérnök - Mezőgazdasági MúzeumDr. Pálos László - orvos kórházigazgató - vadásztársDr. Jakabházi István - orvosDr. Lumnitzer Sándor - orvos, agyaggalamb lövő - vadász sportlövőDr. Pokomándi Gyula - agrármérnök - Természettudományi MúzeumŐryi Sándor - főpreparátor - Természettudományi MúzeumFischer Károly - preparátor - Természettudományi MúzeumVezényi Elemér - festőművész - vadászfestőFekete István - író - vadásztársDr. Vertse Albert - Madártani Intézet igazgatóDr. Csiky Ödön- PM osztályvezető - lótenyésztőZsindely Ferenc - író - vadásztársDr. Zsindely Endre - FM osztályvezetőSzűcs Elemér - Fejér megyei földbirtokos - vadász társGosztonyi Géza - agrármérnök, vadászati felügyelő - Somogy megyeRajnai Gábor - színművész - vadásztársDr. Forabach Bálint - földbirtokos - vadásztársKürthy György - színművészSándor AlfonzDr. Keve András - ornitológus - Madártani Intézet OsztályvezetőDr. Pátkay Imre - ornitológus - Madártani Intézet OsztályvezetőNagy Csaba Gyula - agrármérnök hallgató - GyöngyösBarna PéterDr. Csörgey Titusz - ornitológus - Madártani Intézet FőigazgatóDr. Kertész RóbertNagy Gyula - múzeumigazgató, tanár - GyöngyösSzigethy Kálmán - állatidomár, solymász - GödöllőSzederjei Ákos - erdőmérnök - E RTI tudományos főmunkatársDr. Viczenich Ferenc - FM főosztályvezető - vadásztársSzendy - Moldován László - FM vadászati ov. - vadász társHauer Lajos - vadászati kutató - ERTIMatezskó Andor - történész - vadásztársÖsszeállította Köveskuti György és Dr. Pátkai ImreBudapest, 1998. május 15.

Kisemmizve

Előadó: Szűcs Sándor 5199/I-1950.
Kittenberger Kálmán úrnak Nagymaros
Nagymarosi Dolgozók Vadásztársaságának jelentése alapján tudomásunkra jutott, hogy Önt a társaságba nem vették be. Mivel a fennálló rendelkezések értelmében vadászfegyvert csak vadásztársasági tag tarthat birtokában úgy felszólítom 30 napon belül helyezkedjen el egy másik társaságba vagy fegyverét adja le az arra kijelölt kereskedőnek. Erről szóló jelentését szövetségünknek küldje meg. Amennyiben ezt határidőn belül elmulasztaná, úgy fegyvere bevonására javaslatot teszünk a Belügyminiszter Úrnál.
Guth András r. szds. (miniszteri biztos)
Budapest, 1950. június 16.
A rendőrség szobi járási kapitányságaNagymarosi r. őrs
Átvételi-elismervényAlulírott őrsparancsnok elismerem, hogy Kittenberger Kálmán nagymarosi lakostól felsőbb utasításra átvettem 1 drb. fegyvertartási engedélyt, 1. drb. lőszervásárlási engedélyt és egy fegyver átvételi jegyet. A fegyvertartási engedély száma: 420.411/1946, a lőszervásárlási engedély száma: 420411/1946, az átvételi jegy száma: 5802.Nagymaros, 1950 augusztus-hó 20-án.Őrsparancsnok: László Kálmán r. törm.

108 éve történt
1911 október 28.Fene dolog ez bíz nagyon, ami ma sült ki. 7 nappal előbbre jártam a naplómban. Ha én ezt tudom, úgy csak most kerülök haza Oliondótól, s valószínűleg egy kisrhinó és egy csomó bivalyszarv és bőrrel terhelten tértem volna vissza. De hát "Amry ya mungu" Ma is üres volt a hurkozás, a madarászás is. Kadutu eljött, nem sok jót újságol. Schulz megint készül ide; hozná őt a fene és vinné is gyorsan el. - A hyaenafarkasok tegnap egész éjjel siránkoztak, hajnalban és egész délelőtt Tirina mellett szaladgáltak. Ma csak ketten voltak, tehát a 2 sebzett is elpusztult. - Most is szólnak a csucsik, még most is keresi bajtársaikat. Waterbuknál csak hyaenák jártak. Oroszlánoknak nyoma veszett.
(az idézet több helyen magyarázatra szorul; később)
Schwarzmayer Christian felvétele 

Greenhorn - egy személyes élmény
Kittenberger korában az állatbefogás meglehetősen veszélyes, kemény műveletnek számított. A mai módszertől alapvetően abba tért el, hogy nem használtak kábítólövedéket. A kiszemelt állatot vagy puszta kézzel fogták meg, mint például a kilőtt anyja mellett álldogáló vagy dühösen támadó párhetes orrszarvú borjút, vagy olyan csapdázási módszert alkalmaztak, ahol a csapatot meghajtva tömegesen tudták azokat megfogni. Ezek a sztyeppi területen néhány sorban felállított pár száz méter hosszú hurokhálók. Az állat jól látja a hálót és azt átugorva igyekszik menekülni, de a 3., 4. akadályt többnyire már nem veszi, így belekeveredik a hálóba. Persze ilyenkor is puszta kézzel kellett azokat kiszabadítani, melyek közül a felnőtt egyedeket elengedték és csak a fiatalokat vitték a táborhelyre. A felnőtt jószágokkal még abban az esetben sem kísérleteztek, ha azokat - pl. kisebb testű gazellák, antilopok - kézzel a táborba tudták volna szállítani. A felnőtt egyedek ugyanis jóval érzékenyebbek a stresszhelyzetre, mint a fiatalok, és valószínűleg órákon belül elpusztulnának a zárt, idegen helyen. Kittenberger ezt úgy hívja: megszakad a szíve. A puszta kézzel befogott kis orrszarvú kemény ellenfél, melynek befogása során komoly sebesüléseket szenvedhettek. Elsődleges kívánalom a rátermett emberekből álló jól tapasztalt, összeszokott csapat, így a hibázási lehetőség a minimálisra csökkenthető. Engedjétek meg, hogy most egy állatbefogással kapcsolatos személyes élményemet megosszam veletek és biztatom azon tagjainkat kiknek hasonló "élményeben" volt részük meséljék el nekünk!A veszprémi állatkertben dolgoztam, mikor október végén - persze barcogási időben - egy fiatal dámvadat akartunk befogni állatkertek közötti állatcsere kapcsán. 21 évesen szeptemberben kerültem az állatkert szolgálatába, úgy hogy -mint Kittenberger írná - igazi greenhornnak (zöldfülűnek) számítottam. Nyolc állatgondozóval léptünk be a széles karámba, hogy a megbeszéltek szerint, befogjuk a kis állatot. Mintegy tíz dámvad tartózkodott a kifutóban, ezektől kellett ügyesen leválasztani a kiszemelt példányt. A dolog nem volt veszélytelen, mert a csapat bikája egy igen agresszív egyed volt, pláne most Már jó előre figyelmeztettek, hogy fél szemem mindig legyen rajta. Ahogy a hajtást megkezdtük, én jó példát akarván mutatni a sok tapasztalt gondozó előtt, csakis a befogásra váró állatra koncentráltam. Nemhogy a fél szemem nem volt a bikán, de teljesen megfeledkeztem róla. Így igen meglepődtem mikor a kerítés és a szénatároló közötti szűk részen szemben találtam magamat vele, előttem állt. Zöldfülűként arra számítottam, ha határozottan felé megyek majd odébb áll. Hát nem így történt. (Akkor vettem csak észre, hogy a többiek már mind kiugráltak a kerítésen) Ajaj, ez nem jó jel. Az állat leszegett fejjel nekem rontott, agancsa közé kapva ledöntött a földre és mintegy tíz métert tolt előre a sárba. A többiek hangosan kiabálva próbálták elterelni a figyelmét, kevés sikerrel. Hogy fektemben újból nekem jöjjön, pár métert hátrált és leszegett fejjel felém igyekezett. Már én sem voltam rest, ezalatt kiugrottam a karámból. Őszi, hűvös idő volt, úgyhogy nagy szerencsémre vastag ruházatban voltam, ami felfogta a komolyabb sérüléseket okozó támadást. Kisebb karcolásokkal megúsztam, pályafutásom első komoly bakiját. Jó tanulópénz volt, minek során megtanultam, mennyire fontos a tapasztalat, az idősebbek tanácsának megbecsülése és az önkritika...

"Cikke úgy hatott rám, mint egy valósággá vált Arisztid-vicc"
A MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ 2. törvényszéki kiadásában (Budapest 1936 október 12.) a fenti címen tudósítás jelent meg:E szerint Benkő Pál Vadászat című könyvével kapcsoltban, különböző szaklapokban bírálatok jelentek meg. Köztük volt gróf Zay Imre reflexiója is, mit egyelőre nem sikerült felkutatnom, de az bizonyos, hogy a benne rejlő tartalom, hogy úgy mondjam Kittenbergernél "kiverte a biztosítékot", ugyanis ezt írja:"Figyelmeztettek rá és így elolvastam "Bizonyítani c. cikkét, mely úgy hatott rám, mint egy valósággá vált Arisztid-vicc. Mivel úgy látom, hogy az utolsó évek szakirodalmát nem olvasta, nagyon kérem legyen szíves fáradjon el Éhik Gyula dr. egyetemi tanárhoz a Magyar Nemzeti Múzeumba." Majd néhány könyvre hívja fel a gróf figyelmét. "Ha ennyi adat sem győzné meg, akkor minden hiába és akkor tessék csak továbbra is "bölcseleti alapon vizsgálni" a nyestek párzási és vemhességi idejét"Na ez a modor meg a grófot hozta dühbe, oly annyira hogy sajtó útján történő rágalmazás és becsületértés címen rögvest be is perelte Kittenbergert. A perlekedés vége aztán az lett, hogy a bíróság bűnösnek mondta ki Kittenbergert és 50 pengő kártérítésre kötelezte, de eme ítéletét 3 év próbaidőre felfüggesztette. Enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott vita hevében írta az inkriminált szöveget. Még az a szerencse, hogy nem előre kitervelt szándékkal...a teljes szöveg a Magyar Nemzeti Levéltár adatbázisában kibogarászható😀 

"Ante diem natus, ante diem mortuorum"
A Kittenberger-naplók mint vizsgálati téma a kutatás egy teljesen önálló területét képviselik. Ennek indoka, hogy a belőlük feltáruló új információk mennyisége és minősége oly mértékű, hogy a "Kittenbergerológia", mint tudományágnak egy teljesen különálló területét kell, hogy képezze.Így a kutató számára maga a Kánaán egy ilyen napló, mely millió egyéb információt tartalmaz, melyek a könyvben valamilyen oknál fogva nem szerepelnek. Bár ezen feljegyzések többnyire csupán a napi történések közlésére vonatkoznak, mégis néha-néha elbújik közöttük egy-egy igen izgalmas, szenvedélyes vagy szívszorító történetAz alábbi eset - azon kívül, hogy hús-vér részesei lehetünk egy kittenbergeri eseménynek - a kutató szemszögéből azért nagyon lényeges, mert a naplókból pontosan lekövethető - bizonyos szituációkhoz köthető - érzelmi reakciók eddig nem tapasztalt állomásához értünk. Ennek megértéséhez ismerni kell az egész állatbefogó korszak (1910-12) körülményeit, melynek ecsetelésére itt nincs lehetőség, hisz az egy könyvnyi anyaggal érne fel. Itt csak annyit, hogy a sorozatos kudarcok látható módon megviselik, s ezáltal jól érzékelhető módon válik egyre érzékenyebbé, olyan esetekben, melyekhez való hozzáállása ezidáig nem volt érzékelhető. Ilyen pont pl. az állatokhoz fűződő kapcsolata. Ebből az időszakból erre sok példát tudok írni, de most csak egy álljon itt, talán az egyik legszebb, legszívszorítóbb kittenbergeri önvallomás. (ez a történet részleteiben megjelenik könyvében is, írásának helyességét változtatás nélkül közlöm)1911. szept. 26. (vasárnap)Ma egy bolond véletlen folytán már d.u. ½ 1 h sátramnál voltam, kicsinyben múlt, hogy azonnal nem kezdtem meg a napló írást. Ez a körülmény eléggé mutatja a bolond história nagyságát...Kutya hideg miatt alig akaródzott kibújni a rongyos takaró alól, de azért még aludt valahol a Nátron tónál a nap és még köd borította a völgyeket, mikor elindultunk. Mindenütt madárszó. Az őserdők bohócai, a lármás turakók itt jóformán az elsők, kik a pirkadó hajnalt üdvözlik. Csak később kezdenek szólni a rikácsoló maszáipapagályok, s a nectaríniák. No de a dologra!...Gyors tempóban rohantunk a harmatfödött magas füveseken át. Mitől féltem, az bekövetkezett. Bivalyokat ma nem lehetett nyomozni. Megunták a zavarást és elmentek valahová. Hová?! Ki tudja? Hisz oly óriási a birodalmuk itt, őserdő, patak, mocsár a rét mindenütt. - Oda kezdtünk felkapaszkodni, hol Fernbachot vezettem bivalyára. Éppen egy kis erdőszoroson kellett volna áthaladnunk, mikor Buphaga csiripelés és Magambó elugrása jelezte, hogy valami van a közelben. Elkaptam a cordite-ot és abban a pillanatban már láttam is egy nagy szürkésen fekete tömeget. Aha! gondolám itt van a rekord bika. De bikám fújt, és felénk tart egy nagy faru. Lövésemre azonnal felbukfencezett. Erre egy másik is szemközt áll velünk, ez is összeesett a lövésre. Oda mentünk és láttam,hogy a nagyobbik egy néhány nap múlva megellett volna. Hát baj bíz az, de mit csinálhattam volna?! Elég sok időt vesztegettünk el, mire az állatokhoz hozzá mehettünk, de azért az embryum még mozgott az anyaállatban. Tehát gyorsan kezdtük kivágni, mi természetesen nem ment valami gyorsan, de nehéz dolog is ilyen vastag bőrű óriást felnyitni. Az embryumot végre kihúztuk. Magambó kése a szem alatt és a fülnél több helyen mélyebb sebet ejtett rajta. Kihúzásnál nem mutatott életjelet. Szíve azonban dobogott. Majd kitátotta száját, s lélegezni kezdett. Ekkor aztán erősen hozzáláttunk a maszirozásához, elkötöttük a köldök zsinórját is. Az állatocska gyorsabban kezdett lélegezni majd vagy fél-háromnegyed óra múltán fölállni próbált, s belefogott az apró rhinocérosz - s én fülemnek kedves - sikoltozásában. Hosszú ideig sivalkodott így, bár én magyarázni kezdtem, hogy "nincsen oda visszatérés". Később a vén faru dühös "pfpfu pfpfu"-ját is prüszkölte. Olyan furcsa valami volt az, hogy szeretnem kellett, pedig - hejh- igazán nincs kedvem és okom szeretni.Milyen bolond a véletlenség! Mondjuk 10-12 nappal öregebb az én kis farum, és mamáját a mai helyén találom, mily sok remény fűződne ehhez a naphoz? Így pedig?! Na de hagyjuk!...A kis rhinót hordágyon haza vitettem. Később egy üveg tejet ki is szopott. Föláll, és járni is próbál, de nem sikerül neki. Kár bíz vele vesződni,de hát ha már itt van megteszünk minden megtehetőt, bár az csak idő és pénz veszteséggel jár. Most kb. már 2 órás. Nagyon fázik, úgy didereg az ócska takaró alatt, mind a nyárfalevél. - Egy bolondságot is csináltam a kis faru bába asszonykodásánál. Patái természetesen puhák voltak és alul egy szív formájú kocsonyás rész volt. Ezt levágtuk. Kár volt ez, később megkeményedett és betüremlett volna. Én úgy gondolom, hogy azért nem tud farum fölállni, állva maradni.Este felé kószáltam campemtől keletre. Gyönyörű látkép nyílik onnan a "Nagyárokra". A nátron tavat,Öldonyó Lengait lehet onnan látni. Vadat azonban nem láttam. Az ördög ugyan utamba hozott egy erős bushbokot de elhibáztam. Kár volt a csendet zavarni.szept. 27. hétfő...- Kis rhino! Azt hittem, hogy nem éri meg a reggelt, de ma már lábra is állott, bár lábai még igen gyöngék. Nagy baj volt az én csülökoperációm. Baj az is, hogy Magambó késsel több sebet ejtett rajta. Ha ez a 2 körülmény nem volna, most kezdenék reményt fűzni a felneveléséhez. Különben esetlenségében igen kedves apróság, egy csöppnyi farucska. "Sűrű gyerek" tiszta háj, s így nem csoda, ha a sétálgatás még lassan megy és fel- felbukik. - Éjjel 3 h-kor a kongóni helyén, tehát a camptől alig 300 lépésnyire, egy vén hím oroszlán kezdett bömbölni. Sohasem élveztem ily gyönyörűséggel az oroszlán muzsikát, mint ez éjjel a csodaszép vadonságban.szept. 29. (szerda)d.u. 1 h - Nálunk most 2 igen nehéz beteg van. Egyik a tüdőgyulladásos Magambó, ki talán kiheveri a baját. A másik a kis rhinó azonban fölveszi ma a néhai nevet. Hja! ante diem natus, ante diem mortuorum*. Ma reggel észrevettem,hogy nyöszörög s kolika szerű kínjai vannak. Gyomra nincs rendben. Széke sem volt és én a kígyó fecskendőt otthon felejtettem. Bár iszogatót készítettünk és ennek volt is hatása. Ürülékéből lehet látni,hogy az állat menthetetlenül elfog pusztulni. Kár volt eddig is vesződni e szegény poronttyal.Ha 15 nappal idősebb lett volna, úgy akkor egy kis fúró, prüszkölő bestiácskát fogunk, de így ilyen kioperált legényke, bizon nem életre való.... Szegény kis rhinó poronty! Olyan keservesen nyög sóhajtva, hogy igazán megesik rajta a szíve az embernek. Ez a kis embryum oly ragaszkodó, úgy kívánja, hogy mindig vele legyen valaki, már ez is fájdalmassá fogja tenni "elköltözését". "Meghalni nehéz dolog", mondta egyszer A. Bizony az! Ez a poronty is már reggel óta viaskodik vele. - Fog e az idén egy másik kis rhinó szaladgálni campemben?szept. 31**. (csütörtök)Szegény kis "Oliondó". Így kereszteltem el a mi kis rhinó embryónkat, szegény tegnap óta tusakodik a halállal és csak ma d.e. 9 h múlt ki. "Meghalni nehéz dolog"! Szegény poronty! Talán éppen ma jött volna a világra, melyre oly erőszakos módon segítettük és melyet hamarosan el is hagyott.Kicsi Oliondó hánya-vetett életemnek egy emlékezetes eseménye maradsz.* Idő előtt született, idő előtt hal meg (fordítás: szerk.)** itt nem elírás(A kép kis rínója Torum, amit egy előző bejegyzésemben már megismerhettetek; de a kis Oliondóról is van kép első könyvében)

VÉRTŐL ÁZOTTAN

Követhetetlenül felpörgött cselekmények láncolata vezetett ahhoz a szörnyű tragédiához, mely 1911. február 5.-én történt.. Elszenvedője Kittenberger fegyverhordozója, Najsebva volt. Kittenberger afrikai pályafutása alatt még egy esetben volt hasonló szerencsétlenség, mely hét évvel ezelőtt pont Ővele történt meg. Az esetben puskája mondta fel a szolgálatot, míg jelen esetben biztos, hogy emberi mulasztás okozta a tragédiát. Bár ez a történet könyvében is szerepel, mégis álljon most itt naplójának részlete:1911. február 5."Irtózatos nap volt a mai! Reggel a zebrákhoz mentem. Az elsőt egy vén oroszlán elhúzta. No ezzel végzek gondolám. Este lesre készültem. - Tovább menve a 2.-ik számú zebránál egy csomó oroszlánt mutatott kukkerem. Megkerültem őket, s közelebbről szemügyre véve őket láttam, hogy egy óriási fekete sörényes hím, egy más h. és azonkívül 9-10 más oroszlán lebzsel a zebra körül. Mikor oda értem az egész banda megugrott; utánok. Itt-ott megvillanik egy-egy oroszlán árnya, de úgy el is tűnik az erdőben, és a sásosban. - Sangaru meglök! Előttem, kb. 70 lépésre egy vén n. o. morog rám; csak fejét és csapkodó farka bojtját láttam. Puskám szól, golyót fejében kapta, s összehullt, mint egy rongy. - Marsch-marsch-ban a többi után. - Makore másik ágába igyekezett egy pár o. A hím megállt és kb. 400 lépésről beléje küldött golyó tűzben fordította fel. - Feléje rohantam. De újra erőre kapván - hátsó részét maga után húzta - beváltott a sűrűbe. Anélkül azonban, hogy láttam volna; s így lövést tehettem volna rá. - A lövés helyére érve M. túloldalán újra megpillantok egy oroszlánt; ez is tűzben esett össze; felakart emelkedni, de a második lövés végzett vele. Mire újból oda nézek megint egy oroszlán (nőstény) morog ott, hol az előbbi összerogyott. Azt hittem, hogy az utolsó kapott lábra. Ez is kapott egy lövést, mire felforgott, de aztán újra nekiiramodott, ekkor az első lábát zúzta széjjel golyóm. Erre leült, itt szügyébe repült egy golyó, támadni próbált - töltény a ----- (? szerk.) szorult - de aztán törött lábbal eliramodott. - Széjjel tekintettem a lelőtteken, mind a 2 lelőtt vén n. A harmadik n-t követtem aztán; alig 100 lépésre egy fa alatt hevert, hol megkapta a kegyelemlövéseket. Megvolt tehát a 3-ik is. - Nemsokára azután megjöttek táboromból az emberim is, köztük a szerencsétlen Najsebva is. - A hímet kerestük; én a túloldalon álltam fel. - Embereim dobálására mérges morgás hallatszott egy mályvásból. Embereim nem szaladtak szerte, hanem Magambó vezetésével ordítva helyt álltak. Meggondolatlanul nem parancsoltam őket vissza. Meg is lett a következménye. Egy n. o. morogva kivetette magát a sűrűből és oly szerencsétlenül, hogy csak egy nagyon rossz lövést adhattam le rá. Másik pillanatban már utol is ért egy embert, 2 hátsó lábára állva lerántotta a szerencsétlent. - Lőni lehetetlen volt! Oda rohantam bevetettem magam Makorében, hol a víz nyakig ért. De mikor a partot értem az o. eltűnt. Egy vérben tántorogva fölállott Najsebva. - Rémséges sebei vannak. Bal láb széjjelmarcangolva, balkarja, válla, feje sebekkel tele. - Bekötöttem, de magamról tudom, hogy mik az oroszlánok által ütött sebek. - Holnap Utegibe megy."Könyvében Najsebva felépülésének részleteiről már nem ír. Naplójából viszont kiderül, nem igazán hisz felgyógyulásában:1911. február 6."...Szegény Najsebva türelemmel és hihetetlen nyugalommal tűrte óriási sebeinek fájdalmát. Még egyszer átkötöttem, aztán hordágyon Utegi felé indítottam. Nem fogja elérni Utegit. Ez az én véleményem; bár rosszul számítanék és egészséggel térne vissza. De sajnos nem hiszem azt."1911. február 7."...Szegény Najsebva holnap alighanem felveszi a néhai nevet..."1911. február 10."...Második kellemetlenség - resp. több annál - hogy Najsebva még nem ment át a Marán (? szerk.). Mint hallottam sebei már bűzösek. Azt hiszem ma már meg is szabadult kínjaitól..."1911. február 22."...Itt volt dr. Breuer is, ki megvizsgált és azt újságolta, hogy Najsebva túl van minden bajon..."Bukenge, március 28."½ 10 kor Utegibe voltam. - Najsebva jól van, de még 1 hónap kell a felgyógyulásához..."1911. június 22."...Najsebva már kikerült, engem meg ugyancsak elővett a láz. (Chinin)"Június 17.-i bejegyzésében Najsebva már újra dolgozik. Későbbi bejegyzéseiben párszor említi még, s valószínűleg 1912 februárjában - mikor élőállat gyűjteményével elindul Európa felé - végleg búcsút int neki./Najsebváról - második - A megváltozott Afrika c. könyvében részletesen megemlékezik/Érdekesség, hogy Kittenberger ezt a történetet első könyvében némiképp átdolgozva teszi közzé. A történet kulcsfontosságú információját, - miszerint az embereket nem parancsolta vissza, s ennek meg is lett a következménye, - valamilyen okból ellenkező előjelűvé változtatta: " .... Mikor a morgást hallottam, azonnal szóltam az embereimnek, hogy hagyják el a kődobálást és vonuljanak vissza..." Nem ismerjük a körülményeket, így nem tudhatjuk az eltérés indokát. Véleményem szerint ez ma már csupán egy irodalmi érdekesség, a Kittenberger-kutatást tekintve egy tudománytörténeti kincs.

Kittenberger, első maláriás megbetegedését útban Moschi felé Voiban kapja meg. A helyzet igen kritikus volt. A folyamatosan magas láztól, (40-41 fok) eszméletlen állapotban került a moschii német katonai erődítménybe. Pár hetet tölt el itt. Számításom szerint január 20.-a körül kerül ide. A gyűjtési adatokból világosa látszik, hogy február 18.-án még itt tartózkodik, február 19.-én pedig már a kiboschoi katolikus misszióban, ahol április 17-ig lábadozik. Ezen időszak alatt rendszeresen gyűjt., így Kiboscho elsőrangú gyűjtési lokalizációvá vált. Környékén lövi első elefántját is, melynek agyarait a jól ismert történet miatt nem kapja meg. Az év (1903) folyamán párszor még visszatér ide.

A történet: "Egy nyugalmazott német gyarmati őrmesteré volt akkor a Kilimandzsáró környékén az elefántvadászat koncessziója. Az őrmester mint az úgynevezett "nagy vadászjegy" tulajdonosa, egy sereg bennszülött vadásszal, úgynevezett makuákkal vadásztatott elefántra és rinocéroszra. Megtalált elefántom agyarait ez a német őrmester magáénak követelte, noha azokban a napokban fundijai egészen más vidéken jártak. Nem lehetett ellene semmit sem tennem"

A misszióban lakott együtt báró Bornemissza Pállal, azzal a "magyar úrral" kit biztosan nem igen szívlelt. Így ír róla "Társam is volt akit röviden hadd nevezzek egy magyar úrnak, de aki amellett "öreg Afrukánusnak" tartotta magát. ... Elismerem, hogy nálam zöldfülübb aligha akadt akkoriban az egész Fekete Földrészen. Madár- és állattani dolgokban nem voltam ugyan járatlan, de annál inkább minden másban. De az én "úri" társam, illetőleg nem is társam hanem ahogy ő fogalmaz "gazdám" még "greenhorn"-abb volt a vadászat terén, mint én. Különben "de mortuis...".

Nevét nem közli. Báró Bornemissza Pálról van szó. Bornemiszától vásárolja meg a Magyar Nemzeti Múzeum azt az 1902-ben gyűjtött anyagot, amit a Budapeten Méhely Kittenberger gyűjtéseként leltározott be. Ennek oka valószínűleg az, hogy a vásárláskor írt szerződésben már megállapodtak, hogy ez az anyag mint Kittenberger-gyűjtés kerül Budapestre. Így fordulhat elő, hogy a múzeum leltárában vannak 1902-es gyűjtési adatok, holott Kittenberger akkor még nem tartózkodott Afrikában. Másik verzió, hogy az 1903-as év folyamán kétszer küldött Kittenberger-anyagba megkülönböztetés nélkül egyszerűen "belekeverték." a Bornemisszától vásárolt anyagot.

A kiboschoi katolikus misszió épülete

Pillanatképek
Mi történt ezen a héten 108 évvel ezelőtt?okt. 14. Ez kelletett még csak!Kiütött rajtam és ágyba döntött a láz. Májamnál is óriási fájdalmakat érzek.okt. 15.Idáig jutottunk. Még jobban elgyalázott a nyavalyáim hada, mint tegnap.okt. 16.Még rosszabbul. Már veséim is kínoznak, az a urin véres. Láz szüntelen, otthoni hírek, illetőleg állapotok! Kitörődne most azokkal.okt. 17.Még kutyábbul, mint tegnap.okt. 18.Még rosszabbul.okt. 19.Ma sem tudtam erőre kapni.okt. 20.Próbálkozom fölállni, bár nehezen megy. Pusztulás az állatok között óriási nagy. Struccok mind elvesztek és minden thomi beteg. Ma Magambó 6 kis otocyon kölyket hozott. 

Ha valahol, akkor ebben a könyvben nagy valószínűséggel található anyag Kittenberger elkobzott gyűjtéséből

Ushashi ≠ Ushangi
Az Állattani Közlemények 1982-ben megjelenő számában Demeter András és Topál György ír cikket KITTENBERGER KÁLMÁN KELET-AFRIKAI EXPEDÍCIÓI ÉS AZ ÁLTALA GYŰJTÖTT EMLŐSÖK címmel. Egy összefoglaló mű, mely a múzeum állatárában elhelyezett emlősök kommentált jegyzékét tartalmazza.A minden szempontból kiváló cikkben a zászlósfarkú majom lelőhelye hibásan került meghatározásra.Részlet a cikkből:Zászlósfarkú majom (Colobus guereza RÜPPEL, 1835). - 3 pld.; 3991 (<J, bőr + кор., Ushashi folyó, 1910); 4539.1 (ivar ?, bőr, Ushashi dátum?); 4539.2 (ivar ?, bőr -(- кор., Ushashi, 1910. XI). A cédulákon megadott lelőhely, Ushangi, a jelenlegi térképeken nem található. KITTENBERGER (1958) nem jelöli ezt a lokalitást gyűjtőhelyeit ábrázoló térképén, azonban 1910. őszén Ruwana-folyó vidékén fogott be állatokat, s egy Ushashi nevű helység mintegy 10 km-re van ettől a lokalitástól, ezért minden bizonnyal innen származnak a példányok.A fenti anomáliát a következő tényezők okozzák:1. Ushangit sem a mai térképek, sem a korabeli térképek nem ábrázolják. Egyetlen térképen találtam meg Usenge néven, mely Kittenberger Ushangira vonatkozó leírása alapján minden bizonnyal a keresett objektum. 2. További probléma, hogy a cikk írói kifejezetten a Kittenberger által létrehozott lelőhelyi térképre hagyatkoznak, s arra valamilyen oknál fogva Ushangit Kittenberger nem tünteti fel, holott gyűjtő- és vadászhelyszínének fontos állomása, mellyel első könyvében külön fejezetben foglalkozik.A Vadász- és gyűjtőúton Kelet-Afrikában c. könyvének (1985) 195. oldalán időpont és lelőhely megjelöléssel ír három kolobuszmajom elejtéséről:"1910. év október 10.-én... újra rínos kalandom akadt... Előző nap kininnap volt, s hajnalra túlságosan erős kininmámorra ébredtem,,, szinte kívántam is, hogy ne találjunk aznap bivalynyomra, bár szokásom szerint kora hajnalban széjjelküldtem a nyomozókat. Magam meg elindultam Ushangi parti erdejének abba a részébe, hol előző este és kora hajnalban a colobusmajmok "rró-rró-rró"-ja hallatszott felénk. Egynéhány példányt a múzeumi gyűjteményem számára akartam megszerezni ezekből a pompás szőrzetű majmokból... A colobusos helyre érve, csakhamar le is lőttem ezekből a pompás majmokból két hatalmas hímet és egy nőstényt....Nem állítom, hogy ezek lennének a múzeumi példányok, (bár kettő példánynál a időpont kérdőjellel lett feltüntetve egy esetében 1910 november szerepel a cédulán) az viszont egyértelmű, hogy a lelőhely nem UshashiA 2010-es Annalesben dr. Csorba Gábor és Búzás Balázs Catalogue of recent Primates in the Hungarian Natural History Museum c. megjelent összefoglaló művükben ezek a példányok már Bunda lelőhellyel kerültek a katalógusba. Természetesen a fenti tévedésekről a múzeum illetékes munkatársát tájékoztattamAz alábbi 1910-es térképen Usenge látható a képen részlet az Annalesből és zászlófarkú majom

KITTENBERGER IDÉZETEK

"Nagyon bölcs az emberi természetnek az a tulajdonsága, hogy a kínzó emlékeket idővel elhalványítja, de a kedves emlékeket megőrzi, sőt esetleg még meg is színesíti. Így van ez nálam is, Egyszer például eltévedtem a vadonban, és alaposan megismerkedtem a szomjan pusztulás gyötrelmeivel, de mostanában ezekre a kínokra már csak olyankor emlékszem vissza, ha augusztusi rekkenő napon foglyászva betérek a korcsmába, és habzó sör mellett méltányolom az arab közmondást: "Jó szomjazni hűs forrás mellett" 

Útban Afrika felé 1/4 X-re!
Kittenberger negyedik utazása során az adeni Grand Hotel Royalban töltött el öt napot(05.23-05.27.). Hogy miért, számomra eddig nem tisztázott (esetleg tudja valaki?). A kapott italszámlát elrakta. Ennek célja nem ismert. Ezzel azonban összefügghet az a 1913 júliusi 9.-i naplóbejegyzése, melyben az felett kesereg, hogy 8000 korona adósága van a Múzeum (t.i. MNM) felé. Lehet el kellett számolnia az elköltött pénzről, bár ha a múzeumi illetékes meglátta ezt a számlát elég furcsán nézhetett...(az italszámla Komáromy A. gyűjteményéből való)

Szubjektív

Biztosan mindenki olvasta az alábbi könyvrészletet. Ez a kis részlet számomra a kittenbergeri tájleíró irodalom (remélem jól fogalmaztam) csúcsa. Engedjétek meg, hogy ezt most megosszam veletek és bíztatok mindenkit, hogy tegye meg ugyanezt.részlet az A megváltozott Afrika c. könyvből (1929 márc.)Ősrégi, mélyen kitaposott elefántváltón, mondhatni elefánt bara-barán ereszkedtünk le a meredeken eső, terraszosan formált, mély tisztásra. Leérve láttuk csak, hogy az a hely egy nagyon nagy «edo». Kongói őserdőkben így nevezik az olyan kisebb nagyobb tisztásokat, hova az őserdő összes vadja időnként a sóstartalmú agyagra jár. Az elefántok agyaraikkal helyenként egész mély és nagy terjedelmű barlangokat vájtak az agyagos oldalba néhány faóriás gyökérzete alatt. Feltűnő volt az, hogy leginkább tehenek látogatták a legnagyobb agyagvájást. Száz meg száz vékony agyar vésése látszott a nagy odú falán. Bivalynyom azonban egy sem volt ennek a közelében. Ez kimondottan az elefántok sózó ja volt és talán felségsértésnek vették volna az őserdő állatfejedelmei, ha egy bivaly az ő sózóhelyükre merészkedik. Ki ismeri az őserdő állatéletének törvényeit?! Azonkívül ebben a nagy edo-ban volt még vagy 4-5 elefánt vájta sózóüreg, de volt a bivalyoknak is. Ez sokkal kisebb és alacsonyabb volt, mint az elefántoké és mint láttam, odajártak az óriásdisznók is. Óriásdisznó nyomát az ottani patak mentén is feltaláltuk. Nagyon sajnáltam, hogy a campünk olyan messze volt a nagy edotól és így gondolni sem lehetett arra, hogy ott néhány éjjelt lesben eltöltsünk. Különben is már nagyon meg voltak számlálva kongói napjaink!E helyet tanulmányozva sóhajtva gondoltam vissza a múltra, mikor a mindenben hiányt szenvedő magyar kóbor természetvizsgáló és gyűjtő vadász egyben nagyon dúslakodott: az időben. Milyen nagyszerű megfigyelőhely lett volna az ilyen edo a nap és az év minden szakában! Kora hajnalban, mikor a megszületendő világosságot a különben oly csendes colobuszmajmok karéneke üdvözli, a déli nagy csendben, mikor az őserdő fojtó, nyomasztó lehelete még a lármás turakókat is hallgatásra készteti, a sokhangú alkonyatkor, mikor a fekete arcú csimpánzok «gómája» mindig idegenszerűen új változatosságban hallatszik valahonnan felénk, a lármás éjszakákon, mikor minden faóriás liánokkal átszőtt koronájáról az őserdei éjszaka legnagyobb csendháborítójának, a fán élő patásállatnak, a hyraxnak lármája hangzik és mikor a sok titokzatos, soha meg nem oldott madár- és emlőshang közepette egész váratlanul megszólalhat egy őserdőbe tévedt és óriásdisznó vadászatára specializálódott oroszlán mennydörgése.A zárkózott, a titokzatos őserdei állatélet mennyi soha nem látott, soha nem hallott intimitását, titkát lehetett volna az edoknál ellesni?! Mert nemcsak sózóra jár ide az őserdő összes vadja, hanem itt dagonyázik a bivaly a vaddisznók különfélesége, ilyen helyekre jár ivóra vagy sós növényhajtásokat legelni a fehér ember által mostanáig is oly ritkán látott okapi, ilyen helyen oltja szomját az őserdei antilopok szépen csíkozott óriása, a bongó. Mikor meg a sötét őserdő állatja a nászának idejét érzi elkövetkezni, ezeken a helyeken keresi a párja vagy háremje nyomát. Edo az őserdő találkozóhelye!Szinte megbénított egy ideig a sok új benyomás! Csakúgy ímmel-ámmal hagytuk el a rikítóan fényes, napsugaras foltokkal tarkáit edo-t a különben is gyenge elefántok nyomán.

Kittenberger kutatás - kémia?

Ezzel a "Kittenberger-idegen" bejegyzéssel rászeretnék világítani arra, hogy a kutatás a tudomány olyan területeit is érinti, mely a témát tekintve teljesen idegen.Talaj foszfortartalmának vizsgálataA Tirina-camp project egy olyan vállalkozás, melynek célja, hogy beazonosítsa annak a hatalmas tábornak a helyét, amit Kittenberger állatbefogás céljából épített ki és ahol 1910 júniusa és 1912 májusa között tartózkodott A kisebb falu méretű camp a Mara-tartománybeli Ruvána-sztyeppén a Tirina-folyó mellett épült fel. A camp jelenlegi állapotát tekintve több kimenetelt tartunk elképzelhetőnek, melyek közül a legvalószínűbb, hogy egykori épületei egyéb építményei megsemmisültek. (Tudom ez egyértelműnek tűnik, de úgy gondolom, amíg ezt nem tudjuk bizonyítani, addig minden lehetőséggel számolnunk kell). Ezt figyelembe véve kidolgozás alatt van a talaj foszfortartalmának vizsgálati módszere. E helyen csak vázlatosan írok róla.Miért van erre szükség? A tábor területén rendszeresek lehettek a tábortüzek. Ezt Kittenberger is többször említi. A növényi hamu pedig mindig tartalmaz foszforsavat. Így a talaj foszfortartalmának mennyiségi vizsgálatából kapott eredmények kiértékelésével megtudhatjuk, hogy a környező területekhez képest hol magasabb a talaj foszfortartalma. Megfelelő monitoring rendszer alkalmazásával pedig pontos képet kaphatunk a vizsgált terület foszfortartalmának változásairól.Persze ez csupán egy adat. Ha találunk olyan jól körülhatárolható területet, ahol a környezetéhez képest nagyobb a foszfortartalom, ott már érdemes egyéb módszerekkel folytatni a munkát, annak érdekében, hogy bizonyítható legyen a tábor lokalizálása.A talaj foszfortartalmának kimutatásához a mezőgazdaágban használt gyorstesztek alkalmazhatóak. Persze e módszer alkalmazásánál erősen számolni kell az időjárás változékonyságával. 110 év alatt a területet érintő eső időszakok, mennyire befolyásolták az emberi tevékenységből visszamaradt hamu jelenlétét a talajban. A vizsgálati terület meghatározásánál Kittenberger leírásából tudjuk, hogy a tábor a Ruvána-folyótól 5 km-re a Tirina mellett épült ki. A tábort ábrázoló fotón látható, hogy közvetlenül a folyó partján helyezkedett el. Ez alapján térképen jól betudjuk határolni illetve tudnánk határolni azt a területi egységet, ahol érdemes elkezdeni ezt a munkát. Sajnos azonban jelenleg nem tudjuk biztosan hol van a Tirina. Ennek oka igen összetett, de az már egy másik bejegyzés témája lesz.A képen a Tirina-folyó jelenlegi tudásunk alapján.

Problémák - Módszerek

A naplók feldolgozása során a legnagyobb problémát a helyiségnevek azonosítása jelentette és jelenti. Példa:1. Az 1. képen látható településnévből az első három betű tűnik biztosnak: - Iko - az azt követő betű olvashatatlan, utána valószínűleg - onyó - tag áll. Tehát az olvasott település név: Iko()onyó. A következőkben keresnünk kell egy ehhez hasonló település nevet. Mivel a napló 1911-es ezért a keresgélést nagy valószínűséggel már az elején le tudjuk szűkíteni a tanzániai Mara-régióra.2. Az online fellelhető szakirodalom segítégével keresünk hozzá hasonló valódi településneveketA Fallingrain.com oldalán találunk a keresett szóhoz hasonló településnevet. Első látásra megtévesztő lehet, hogy két hasonló név is szerepel a listán 2. kép3. A megtalált település nevek közül a felső gyorsan kizárható, mert az Iringa-régióban található, ami Tanzánia déli felén helyezkedik el. Az alsó első nekifutásra szóba jöhet, mert a Mara régióban fekszik, de a kérdés, hogy pontosan, hol?A térképeken jól látszik, hogy Ikorongó a Mara-tartomány ÉNy-i részén található település 3.kép4. Kittenberger naplóbejegyzéséből kiderül, hogy a Tirina-campből ekkor Ngare-Dowash felé igyekszik, amit egy nappal később ér el, mint Ikorongót. Mivel a térképi ábrázoláson jól látható, hogy az általunk talált Ikorongó nevű település Ngare-Dowashtól egy napi járásra van Kb 25 km), és pont útba esik így elmondható, hogy nagy valószínűséggel a település beazonosításra került. 4. kép (A térképen ábrázolt Tirina-camp csupán valószínűsíthető, még nem tudjuk pontosan hol helyezkedett el.)Csak ebből a korszakból mintegy 30 településnév vár még beazonosításra. Sajnos vannak olyan tartózkodási helyek, ahol az illető nevét használja, ezek valószínűleg soha nem lesznek azonosíthatókA Ruvána-sztyeppén eltöltött évek mozgásait szeretném majd térképen ábrázolni. Ez nagy falat, hisz 1910 novemberétől, 1912 májusáig pontosan 142 alkalommal hagyta el a Tirina-campet vagy tért oda vissza. Mert a bázis a Tirina-camp volt, de onnan gyakran indult vadászat, és gyűjtő utakra , mely napokig vagy hetekig tartott.

Almásy László levele Kittenberger Kálmánhoz
Részlet az A megváltozott Afrika c. könyvből "Mikor a háború után számunkra is megnyíltak a határok, és nekem is végre alkalmam adódott, hogy Afrikába visszatérhessek, nem ismertem rá az "én" Afrikámra. És ezt a változást elsősorban a motor okozta... Mi, öreg afrikánusok is, akik vissza-visszasírjuk a régi "jó" időket és szidjuk az új autós korszakot, nélkülözhetetlennek tartjuk már az autó kényelmét."Hogy Kittenberger "újkori" útjain mennyire fontosnak találja az autó szerepét, bizonyítja az a levél, amit Almásy László írt neki. Ez egy válaszlevél, melyet természetesen meg kellett, hogy előzze Kittenberger levele, ez azonban egyelőre még nem került elő.Igen, ez az ember a legendás Almásy László utazó, Afrika-kutató, felfedező, aki 1922-től a Steyr cég megbízottja lett, és automobilok értékesítésével foglalkozott. Hogy hogyan ismerkedtek meg, ezidáig homály fedi, mindenesetre 1928-ban már kapcsolatban álltak egymással.Hogy Almásy levelét pontosan megérthessük, s az abban közölt információk valóban használhatók legyenek, ismernünk kellene Kittenberger levelét is. Bízok benne, hogy egyszer az is megkerül...Az alábbi levél Komáromy Attila gyűjteményéből valóKedves Kittenberger!A mellékelt levelet küldtem Pauchenne igazgatónkhoz és remélem, hogy az ügyet sürgősen elintézik. Nagyon bántana, ha nem teljesítenék kívánságát.Gyárunktól értesítettek, hogy az ő intézkedésükre bocsátja rendelkezésre Springer a fegyvert, gondolom, hogy ezt a kívánt formában meg lehet változtatni. Ha jövő héten Bécsben leszek, feltétlenül személyesen is utánajárok az ügynek.Nagyon kérem ha mostani sok teendője közepette egy percre ráér, beszéljen Motsidlocszkyval, hogy könyvemet a karácsonyi piacra hozza ki, ne pedig tavaszra. Pesten 25-e tájt leszek s félek, hogy akkor Magát már nem találom. Addig is rendelkezzék felettem a fegyver-ügyben és fogadja igaz szívből jövő "Weidmannsheil" kívánságomat.A legnagyobb discretio terhe alatt megsúgom, hogy ha február, március, április havában kétségbeesett motorberregést hall valami mocsár közepéből, majdnem biztosra veheti, hogy velem találkozik.A viszontlátásra tehát az itteninél nagyobb napsütésbenigaz híveAlmásy LászlóNagyon köszönöm a jóleső Dedicatiót!Szombathely, 1928, október 6.

Fegyverszakértő tagjainknak ajánlom ezt a bejegyzést! Meg is köszönnénk, ha kifejtenék milyen fegyverekről is van szó.

1913-ban az angol vadászati jogszabályok negyedévenként minden vadász számára kötelezővé tették lőfegyvereik nyilvántartásba vételét. A Mombasaba 1913 június 12-én nyilvántartásba vett fegyverek listáját a Kenya Gazeta 1913 augusztus elsejei számában tették közzé. Ebben jelenik meg az akkor Ugandában tartózkodó Kittenberger fegyvereinek listája is.

Napló kontra könyv

A Kittenberger-naplók feldolgozása során az emberben óhatatlanul is felébred a kíváncsiság, hogy a viszonylag röviden és lényegre törően leírt történések, hogyan válnak a könyvben izgalmasabbnál izgalmasabb történetekké. Most ti is bepillanthattok ebbe a csodálatos folyamatba.Dőlt betűvel a napló szöveget írtam a vastagítottal a könyv részletet, ami a Vadász- és Gyűjtőúton Kelet-Afrikában c. könyvéből való.
Későn indultam tegnap el.Délután öt órakor fegyverhordozómmal, Sindánóval újból útnak indultunk a zsiráf dögéhez.Kár volt, mert ha egy-két perccel előbb indulok egy n. oroszlánt lőttem volna útközben. Részkirozott lövést tehettem volna, de nem akartam a csendet zavarni.Már csak arasznyira látszott a lenyugvó nap, mikor a keselyűk távol tartására a dögnél hagyott emberemmel találkoztunk, aki a legkisebb felindulás nélkül jelentette, hogy e percben egy nőstény oroszlánt látott elugrani. Majd csendesen jobb felé mutatott. Én is megláttam a körülbelül kétszázötven lépésről elrohanó oroszlánhölgyet.Sötét volt mikor a magasleshez jöttem.Már sötétedni kezdett, amikor leshelyünket elfoglaltuk.Holdat (félholdunk van most) és a csillagokat is felhők takarták.Sajnos borús, esős időnk volt. A hold világát - csak félholdunk volt - felhők borították.Csend volt.Csend volt.Se hyaena se sakál nem kellemetlenkedett.Már elhangzott az éjjeli szállásukra felgallyazott gyöngytyúkok rikácsolása, de az éjjeli vad még nem kezdte meg az éjszakai beszélgetést.Egy félórai várás után Sindánó jobbra mutat.Sindánó, ki tőlem balra ült, gyengén oldalba bökött.Egy fekete valami közeledett.Nesztelenül, mint egy kísértet, furcsa valami közeledett a döghöz.Egy hatalmas fekete sörényes úr volt.Egy másodperc múlva, mikor a jelenség közelebb jutott hozzánk, eloszlott a homály okozta csalfa kép, és az időközben óvatosan szememhez emelt látcsövemen keresztül tisztán bontakozott ki az "Öreg Úr" hatalmas alakja.Azonnal hozzá is kezdett a lakomához. sajnos velem szemben a szügyet kezdte falatozni.Néha alig láthattam belőle valamit, úgy eltűnt az óriási hulla mögött. Időről időre erős csontropogás volt hallható: a bordák végeit harapdálta.Ekközben még egy öreg úr jött oda, ennek is hatalmas sörénye volt de világos.Ebben a pillanatban újra érzem Sindánó érintését. Abból az irányból, ahonnan az "Öreg Úr" jött, egy másik oroszlán közeledik a döghöz, éppen olyan nesztelenül, mint az első. Hatalmas hím ez is. Testre, sörényre van olyan, mint az első, de sörénye nem fekete, hanem világos.Az újonnan jött - úgy látszik félt az elsőtől, mert azonnal odébb állott.A sárga sörényes egy darabig ott állt a dög mellett, aztán hol ránk, hol a halkan morgó "Öreg Úr"-ra tekintve, éppoly nesztelenül és lassan, mint ahogy jött, elvonult. Félt az "Öreg Úr"-tól, vagy pedig észrevett bennünket? Ki tudná megmondani?Csontropogás, halk morgás hallatszott időről-időre.Újra levágta fejét, és erős csontropogás jelezte, hogy hatalmas étvágyát még nem elégítette ki.Sötét volt! célozni nem lehetett.Már rászántam volna magam, hogy az öreget célba véve elnyomjam puskám ravaszát, de egy felhődarab ismét úgy elburkolta a holdat, hogy célzásról szó sem lehetett.Célozgattam folyton-folyvást, de nem bírtam célt venni. Villámlás is szünetelt.Szemben velem, nyugatra, valahol a Viktória-Nyanza fölött, minden fél percben egy-két villám villanása cikázott át. Megpróbáltam - a pillanatnyi villámfényt felhasználva - a célzást, de sikertelenül. Kockázatos lövést pedig a világért sem tettem volna.Félni kezdtem már, hogy jóllakik és odébb áll.Félek, hogy oroszlánom jóllakik, és aztán eltűnik.Egyszerre azonban a hold sugára egy halvány felhőhártyán átszivárgott.De íme, újra szivárogni kezd egy kis holdfény, s a hold félig ki is suhan a felhők mögül.Lövésem után morgás, utána még 2 golyót küldtem arra a helyre, aztán csend. O.-om elterült.Hirtelen elhatározással megérintem ujjammal a gyorsított ravaszt. Tűzsugár villan ki a puskámból, és a dörrenés után rövid, morgó felhördülés jelzi, hogy jól találtam. Még egy golyót menesztek abba az irányba, de erre már nincs is szükség. Mint hajnalban kitűnt, golyóm az állat nyakszirtjét törte át.A lelőtt o. remek állat, csodaszép sörénye van. Kár, hogy nem nappal - szemtől-szembe - lőttem, így nem tudok igazán örülni pompás zsákmányomnak.De örömömből hiányzik az a különös, le nem írható érzés, mellyel a vadász szíve-lelke csak akkor telik el, ha az állatkirályt szemtől szembe ejtette elKisvártatva azután előkerült másik o. is.Jön is, lassú, nesztelen lépésekkel - a sárga sörényes. Mielőtt a döghöz érne, egy pillanatra megáll.Lövésemre összerogyott, majd irtózatos ordítással eltűnt. Még egy lövést eresztettem találomra utána.Ekkor dördült el a fegyverem, mire oroszlánom mérges ordítással felbukott. Egy-két pillanatig még vergődött, aztán villámgyors szökéssel eltűnt a sűrűben. Gyors lövést küldtem utána, de az célt tévesztett.